Megkéselte az osztálytársát egy középiskolás Budapesten

Vágólapra másolva!
Egy diák rátámadt egy másikra hétfő reggel. A megsebesített fiút kórházba vitték, a támadót elfogták a rendőrök. 
Vágólapra másolva!

Budapest I. kerületének egyik középiskolájában

késsel szúrt meg egy 18 éves fiú egy másikat október 10-én 9 óra 20 perc körül.

Illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A sérültet a mentők kórházba vitték, a késelőt a helyszínen elfogták. A Budapesti Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt indított nyomozást, a feltételezett támadót kihallgatják.

A BGSZC MTI-hez eljuttatott közleménye szerint "az esetnek semmilyen előzménye nem volt".

A megszúrt tanuló 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A rendőrség vizsgálja az ügyet, az intézmény igazgatója a tantestületet és a diákokat is iskolagyűlésen tájékoztatta a történtekről. A tanulókkal szükség esetén iskolapszichológus foglalkozik - tudatta az iskola, ahol a késelés történt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn 16.30-kor tart sajtótájékoztatót az ügyről.