Elképesztő károkat okozott a hétfői vihar országszerte

Nagykanizsa, 2023. június 23. A viharban kidőlt fát távolítanak el az útról tűzoltók Nagykanizsán 2023. június 23-án. MTI/Varga György
Vágólapra másolva!
A hétfő délutáni vihar miatt összesen 394 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. A tűzoltókat Heves, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyébe riasztották a legtöbbször - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Vágólapra másolva!

A tűzoltókat zömében az erős szélben kidőlt fákhoz, letört ágakhoz hívták - áll a tájékoztatásban. Huszonkét épületben keletkeztek károk, vagy a szél bontotta meg az épületek tetőszerkezetét, vagy fák dőltek az épületekre és ez okozott károkat.

Házak váltak lakhatatlanná a vihar miatt

Miskolcon egy gimnázium tetejét bontotta meg a szél, Poroszlón a református templom teteje sérült meg 50 négyzetméteren.

Mátraterenyén a szél megbontotta egy családi ház tetejét, a lehulló darabok pedig az előtte parkoló autót is megrongálták.

Három családi ház lakhatatlanná vált: Kazáron, Ózdon, és Magosligeten egy-egy családi ház tetejét a vihar annyira megrongálta, hogy az ott élők rokonokhoz mentek, összesen tizenöt ember kényszerült elhagyni az otthonát.

Mivel sokan csak kedd reggel észlelték a keletkezett károkat, ezért folyamatosan érkeznek a bejelentések a katasztrófavédelemhez - írták.

150 beavatkozás jelenleg is folyamatban van, a legtöbb Debrecenben és környékén.

A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a vihar után érdemes körbejárni az otthonunkat és felmérni a keletkezett károkat. Ha sérült a közműhálózat, értesítsük a szolgáltatót, azonban az elszakadt elektromos vezetéket ne közelítsük meg, ilyen esetben azonnal hívjuk a 112-es segélyhívó számot.