Vejkey Imre: A hit által értéket képviselünk

VEJKEY Imre beszél felszólal Közéleti személyiség foglalkozása politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Budapest, 2022. október 25. Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. október 25-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Vejkey Imre országgyűlési képviselő, a parlamenti imacsoport vezetője a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a hit fontosságáról, és Ferenc pápa látogatásáról.
Vágólapra másolva!

A politikus elmondta, hogy az általa vezetett parlamenti imacsoport Nemzeti Múzeumban rendez egy kulturális eseményt, amely a pápalátogatás egyfajta bevezetője lesz. Megjegyezte, a köszöntőjében legelőször a nemrégiben elhunyt Bajkai István országgyűlési képviselőről is meg fog emlékezni, aki a munkájában és a magánéletében is bizonyította a hit erejét, azt, hogy a zsidó-keresztény kultúra mennyire is fontos számunkra. Azt is megmutatta a volt képviselő, hogy Ószövetség nélkül Újszövetség sem létezhet. Vejkey Imre szerint a parlamenti imacsoport egy olyan különleges része a közéletnek, amelyik minden képviselő számára nyitva áll.

Sok tagja van már az imacsoportnak, volt és jelenlegi képviselők, politikusok. Vejkey Imre hozzátette, a hit nagyon fontos a parlamenti munkában is, hiszen mint megjegyezte, a hit által értékeket képviselünk. Ennek kell meghatároznia a mindennapjainkat, főleg a mostani nehezebb időszakban. A politikus kiemelte, a zsidó-keresztény kultúra kapcsán, hogy az Európai Közösség egykori alapítói a II. Világháború után is azt mondták, Európa csakis erre a gondolatra épülhet, ha ez nincsen, akkor az egységes Európai Közösség is elveszhet. Ezt mostanában minden alkalommal el kell mondani, hiszen látható, vannak olyan politikai gondolatok, amelyek pont ennek az egységes Európának az alapjait vitatják.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.