Hatalmas lebukás: a baloldal egyik háttérembere igazította el a "forradalmár" Pankotai Lilit a tüntetés előtt - videó

Vágólapra másolva!
Itt a hatalmas lebukás! Fotók bizonyítják, ahogy a baloldal egyik háttérembere, Somogyi Zoltán személyesen igazítja el a "forradalmár" Pankotai Lilit - írja egy, a Facebookra feltöltött leleplező videó mellé Bohár Dániel riporter. A Megafon tagja szerint ebből is látszik, hogy a baloldal háborúpárti kampányát és a tüntetéseket ugyanazok irányítják és szervezik a külföldről kapott dollárokból.
Vágólapra másolva!

A Bohár által közzétett videón jól látható, hogy a baloldal egyik háttérembere, Somogyi Zoltán igazította el a diáklány Pankotai Lilit és társait, mit kell csinálniuk a hétfői tüntetésen. A riporter szerint

az egész baloldali tüntetés a dollárbaloldal háborúpárti kampányának része.

Bohár meg is mutatja, hogy fotók bizonyítják azt, hogy a baloldal egy előre eltervezett módon szervezte meg az egész erőszakos tüntetést, és a felvételek leleplezik, hogy Somogyi hogyan igazítja el Pankotait, és még jó néhány fiatalt. Bohár Dániel szerint tehát ez is megmutatja, hogy

a kordonbontás mögött nem valódi felháborodás van, hanem dollárból megrendezett színjáték, és az egésznek a célja az, hogy belesodorják Magyarországot a háborúba.

Nézze meg Ön is a döbbenetes leleplező videót!

Mint arról korábban beszámoltunk, sokakat meglepett, amikor híre ment, hogy a húsvét körül megjelenő, lényegében háborúpárti, és az '56-os forradalom, illetve szabadságharc emlékezetét rútul kicsavaró „Ruszkik haza" feliratú plakátok az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének támogatásával lepték el az országot.

Az amerikai baloldal által pénzelt ukránpárti „Ruszkik haza" plakátkampány mögött Somogyi Zoltán cége áll, aki a magyar politikai életet színesítő pártok szinte mindegyikénél megfordult már.

Legyeskedett az SZDSZ és az MDF körül, de alapvetően mindig a baloldali formációkat, jelölteket támogatja szerepléseivel, megszólalásaival. Gyanús, hogy ő áll a Jobbik névváltása mögött is, illetve a Jobbikhoz köthető Civitas Intézetnél dolgozik stratégiai tanácsadóként, amely a Magyar Narancs információi szerint felelős a Jobbik új stratégiájáért.

Legutóbb úgy tűnik Pankotai Lilit és társait állította irányba, tehát a dollárbaloldalnak semmi sem drága: tulajdonképpen kiskorú gyerekeket használnak fel saját politikai céljaik elérése érdekében.