Kis híján szétverték egy miskolci férfi fejét a saját otthonában

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Erőszakkal, éjjel, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett magánlaksértés és másbűncselekmény miatt több évre elítélhetnek négy embert hétfőn. A férfiak betörtek egy miskolci otthonába, ahol egy baseball ütővel és ököllel véresre verték.
Vágólapra másolva!

Egy férfi egy korábbi sérelem miatt bosszút akart állni egy másikon, ezért három társával együtt 2020. november 20-án éjfél körül felfegyverkezve megjelent áldozata miskolci Rózsás dűlőben lévő háznál. Három ember, két férfi és egy nő volt az épületben. A támadók az otthoniak akarata ellenére erőszakkal bementek a házba, ahol a férfi, aki az ügy elsőrendű vádlottja lett,

haragosát egy baseball ütővel és ököllel is többször fejen ütötte, miközben ordítva fenyegetőzött.

Társa, az ügy másodrendű vádlottja egy balta fokával ütött a férfi fejére, miközben halálosan megfenyegette.

A két másik támadó is a házban volt. Ahogy a bírósági közleményben fogalmaztak ők "jelenlétükkel támogatták" a társaikat. A másik két házban lakó ember tartott attól, hogy a támadók túlerőben vannak, ezért nem mert a megtámadott ember védelmére kelni, de az erősen vérző fejsérüléseit látva mentőt hívtak. A férfinak nyolc napon túl gyógyuló sérülései keletkeztek.

illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az ügyben elsőfokon eljáró Miskolci Járásbíróság a társtettesként elkövetett magánlaksértés minősített esete miatt mind a négy férfit elítélete.

Az baseball ütős támadót 4 évre, társtettesként a baltával támadó társát 4 év 9 hónapra, harmadik társukat 3 év 8 hónapra, a negyedik férfit pedig 2 év szabadságvesztésre ítélte. A másodrendű vádlottat kizárta a feltételes szabadság kedvezményből, míg a negyedrendű vádlott büntetésének végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Hétfőn megszülethet a jogerős ítélet.