Továbbra is rengeteg az influenzás beteg Magyarországon

náthás nő, influenza
Vágólapra másolva!
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján több mint 65 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten influenzaszerű tünetekkel - közölte Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében, csütörtökön. Stagnáló tendencia figyelhető meg, két héttel ezelőtt ez a szám úgyanúgy 65 ezer volt.
Vágólapra másolva!

Február 27. és március 5. között az országban 295 400-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük

65 700 embernél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.

Utóbbiak közül a betegek 44,1 százaléka gyerek, 28,7 százaléka 15 és 34 év közötti volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 20,3 százaléka, 6,9 százalékuk pedig a 60 éven felüliek közül került ki.

A legfertőzőttebb megyék

A múlt héten nyolc közigazgatási területen nőtt, öt területen csökkent (Békés, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Zala), hét területen (Budapest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna) nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva.

A legtöbb beteg Szabolcs-Szatmár-Bereg, Csongrád-Csanád és Somogy vármegyében volt, míg Pest, Vas és Nógrád vármegyében a legkevesebb.

Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról öt vármegyéből érkezett jelentés, a megbetegedések gyermekközösségeket érintettek.

Sok az idős beteg

Az NNK laboratóriumába a múlt héten 268 betegtől érkezett légúti minta. A beküldött 150 minta közül 69-ben az influenza valamelyik típusát, 11-nél koronavírust, háromnál a légúti óriássejtes vírust (RSV) mutatták ki.
Közölték azt is, hogy kórházba 329 embert vettek fel a múlt héten súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 63-an szorultak intenzív ellátásra.

A 329 beteg 31,6 százaléka 2 éves vagy annál fiatalabb, 40,7 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt.

A kórházi ápolást igénylő betegek közül 75-nél az influenzavírus, 55-nél a SARS-CoV-2 és 46-nál az RSV állt a megbetegedés hátterében.

Az RSV-pozitív betegek 69,6 százaléka 2 éves vagy annál fiatalabb, a koronavírus-fertőzöttek 67,3 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt - áll a közleményben.

Címlapi képünk illusztráció!