Miért hallgatnak Gyurcsányék a baloldal felháborító pedofilügyeiről?

Bite Zsolt, pedofil, tanár, diák, Krúdy
Vágólapra másolva!
A baloldal továbbra is mélyen hallgat az elmúlt hetek pedofilbotrányai kapcsán, ráadásul úgy, hogy az LMP volt politikusáról kiderült, hogy egy 13 éves kisfiút kényszeríthetett orális szexre. Arról, miért lapít a baloldal és milyen büntetésre számíthat a pedofil politikus, illetve mit hozhat el egy gyermekvédelmi törvénymódosítás, ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogászt, a Századvég Alapítvány jogi szakértőjét kérdeztük. A szakértő szerint a baloldal sértett, és továbbra is csak a hatalom érdekli őket, a gyermekvédelem ügye sem készteti őket arra, hogy változzanak, és kiálljanak a valódi értékek mellett.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hetekben megdöbbentő pedofil esetek rázták meg az országot. Mi az oka, hogy a baloldal továbbra is hallgat, és nem ítéli el nyilatkozatban a történteket?

A baloldali pártok a hátországukban történő felháborító eseményekről mélyen hallgatnak, melynek úgy gondolom, hogy több oka is van. Először is az ellenzéki belharcok felemésztik a baloldali pártok kapacitásainak egy részét, az ellenzéki pozíciókon történő marakodást pedig fontosabbnak látják a baloldali politikusok, mint a saját közösségükben történő események kivizsgálását. A baloldali törpepártok tehát – a teljes ellenzéki közeg uralásán munkálkodó – Gyurcsány-párttal szemben éles harcot vívnak, így pedig egy közös ellenzéki – több párt által aláírt – nyilatkozat mára már elképzelhetetlennek tűnik, és kikristályosodni látszik, hogy

az ellenzék fontosabbnak véli a hatalomért folytatott viszálykodást, mint egyes szakpolitikákat, vagy például a gyermekek védelmét.

Természetesen még így is lehetőségében állna a baloldali pártoknak külön-külön kiállni a gyermekek védelme mellett, azonban a 2022-es magyarországi országgyűlési választás kampányában a gyermekvédelemmel szemben uszítottak, így pedig – ha konzekvens politikát követnek – már kínos lesz változtatni a politikájukon és elhatárolódó nyilatkozatokat készíteniük.

Még szigorúbb gyermekvédelmi törvényt szorgalmaz a kormány Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2019 snob/Shutterstock. No use without permission./Snob

Miközben Magyarországot példátlan pedofilbotrányok rázzák meg, addig a momentumos Cseh Katalin az Európai Parlamentben az elvtársainak írt levélben a gyermekvédelmi törvény ellen lázít. Mit akar ezzel elérni?

A Momentum abban a sajátos helyzetben van, hogy hamarabb tudták magukat képviseltetni az európai porondon, mint a magyar Országgyűlésben. A liberális párt ekkor egy olyan politikai közösségnek vált a tagjává az Európai Parlamentben, melyben a magyarellenesség hétköznapi, a baloldali értékek – internacionális – terjesztése pedig elvárt, így pedig a liberális párt képviselői a mandátumuk átvétele óta próbálnak a magyarok érdekeivel szemben munkálkodni.

A legújabb levelüknek az lehet a célja, hogy a hozzájuk hasonló értékeket képviselő politikusokkal karöltve újabb támadásokat indítsanak Magyarországgal szemben, és beavatkozzanak a magyarok belügyeibe.

Cseh Katalin a gyermekvédelmi törvény ellen hergel Forrás: MTI/Illyés Tibor

Úgy látszik, hogy a momentumosok tudják, hogy kikhez kell fordulni, ha a magyarok kritizálásáról van szó: Cseh Katalin a levelét Malin Björk svéd politikusnak is címezte, aki korábban a magyar és a lengyel kormányt rasszizmussal vádolta a migrációs politikájuk miatt. A liberális párt érzi, hogy a gyermekvédelmi népszavazás elleni kampányuk rájuk égett, a baloldalon egyre több pedofilbotrány lát napvilágot, a pártjuk pedig önerőből már aligha tud tovább viaskodni a gyermekvédelmi törvény eltörlése érdekében, így pedig az elvtársaik segítségét kérik a liberális eszméik terjesztéséhez.

A céljuk tehát világos: olyan baloldali ideológiát szeretnének importálni – nemzetközi együttműködés keretein belül – a liberális képviselők Magyarországra, amelyeknek az értékrendszere szembemegy a gyermekvédelmi törvény eszmeiségével.

Mi várhat a volt LMP-s pedofil politikusra, Kovács Gáborra, aki az eddigi információk szerint orális szexre kényszerített egy 13 éves kisfiút?

Az ügy jelenleg még nyomozati szakban tart, azonban a sajtóértesülések szerint a baloldali politikust a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, amely első körben 60 napig tarthat.

A büntetőjogi felelősségre vonás során a hatóságnak és a bíróságnak a Büntető Törvénykönyvnek (Btk.) a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket szabályozó rendelkezéseit kell figyelembe venniük.

A büntetőjogi felelősség megállapításához a bíróságnak a Btk. több elemét is vizsgálnia kell, mint például a sértett – a gyermek – életkorát és az esetleges szexuális kényszerítésnek az esetleges felmerülését. A Btk. alapján, ha a pedofíliával vádolt személy bűnössége beigazolódik – és a 18. életévét betöltött személy a 14. életévét be nem töltött személlyel beleegyezéssel szexuális kapcsolatot létesít –, a büntetési tétel egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés lehet.

Amennyiben a bűntett elkövetésénél bebizonyosodik az a tény, hogy a szexuális kapcsolat kényszerítés útján történt, abban az esetben szexuális kényszerítésnek minősül a cselekmény, így pedig „a büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a szexuális kényszerítést tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére követik el."

Tavaly 3,7 millió magyar ember mondott nemet a genderpropagandára, ami a kormánypártok számára iránytű, és egyben azt jelzi, hogy rendkívül erős társadalmi támogatottság áll a gyermekvédelem ügye mögött. Miért fontos ez, és hogyan segítheti a gyermekvédelem ügyét?

A magyar politikai társadalom elsöprő többsége tavaly világossá tette, hogy fontos számára a gyermekeink testi, lelki és mentális egészségének garantálása. Miközben az oktatásban részt vevő gyermekek fizikai és lelki megóvását fontosnak tartják Nyugaton is, abban a safeguard-szemléletben kevesebb figyelmet fordítanak arra, hogy a kisgyermekeket a káros és deviáns jellegű propagandától is megvédjék.

Az európai mércével igen jelentős társadalmi támogatás teszi lehetővé, hogy Magyarország kormánya élére állhasson ennek a küzdelemnek, és irányt mutasson más európai országoknak is.

De érdemes Amerikára is tekintenünk, ahol például Ron DeSantis floridai kormányzó az elmúlt években törvényi szintű erőfeszítéseket tett azért, hogy visszaszorítsák a szexuális irányultság vagy a nemi identitás – amúgy szélsőségesen liberális, sőt inkább már szabados szemléletű – tantermi oktatását.

Bite Zsolt 15 éves fiú diákjával szexelt, és ezzel dicsekedett el a közösségi médiában Forrás: TikTok

A genderpropaganda napjainkban egy politikai termékké vált. Sok politikus megélhetésként tekint a szexuális jogokért való lobbizásra, és ennek keretében ideológiai alapon összefogott támadást indít ellenünk, amire fel vagyunk készülvejelentette ki Juhász Hajnalka, a KDNP alelnöke egy interjúban. Várhatóak a törvénymódosítás miatt támadások Brüsszelből?

Fontos leszögezni, hogy amit ma a magyar kormány képvisel, az egy értékkonzervatív társadalmi szemlélet, amely valóban a hagyományos nyugati keresztény értékek védelmét szolgálja. A tavaly április 3-án tartott gyermekvédelmi népszavazás végeredménye – ahogy Orbán Viktor kormányfő is utalt rá – egyenesen politikai kötelezettséget ró a magyar kormányra, legfőképpen a tekintetben, hogy a gyermekvédelem terén folytatott brüsszeli vitákban továbbra is ki kell tartania a társadalom világos, egyértelműen kinyilvánított többségi álláspontja mellett. Ami az itthoni baloldalt illeti, a jó ízlés természetesen megkövetelné, hogy a gyermekvédelem diskurzusokon átívelő érték legyen, azonban

mivel a baloldali pártok a gyermekvédelmet nem építik bele az értékrendszerükbe, nehezen elképzelhető, hogy a gyermekvédelem nemzeti konszenzus tárgyát fogja képezni.

Annak ellenére, hogy március elején Varga Judit igazságügyi miniszter a Magyarország ellen a gyermekvédelmi törvény miatt indított kötelezettségszegési eljárásban ellenkérelmét már benyújtotta, továbbra is várható a brüsszeli baloldal támadása, karöltve a hazai baloldal európai uniós képviselőivel.

Hogyan hatottak ezek a botrányok a baloldal megítélésére?

A Századvég közvélemény-kutatásain túl még a kormánypártisággal nem vádolható Závecz Research legutóbbi pártpreferencia-kutatásából (febr. 28. – márc. 8.; 1000 fő megkérdezésével) is kiderül, hogy

amíg a kormánypártok támogatottsága stabilizálódni látszik, és a Fidesz népszerűségében nem mutatkozik érdemi visszaesés, addig a baloldal felett fokozottan Gyurcsány pártja veszi át az irányítást, és gyakorlatilag minden más szereplő a belépési küszöb környékén imbolyog.

Ez is jól mutatja, hogy

a pedofilbotrányra adott baloldali reakciók, a hallgatás, terelés, ujjal mutogatás nem nyerte el a választópolgárok bizalmát.

Kovács Gábor ügyében továbbra is mélyen hallgat a baloldal Forrás: Origo

Az elmúlt éveket a baloldal rendszeres botrányai és újra meg újra felbukkanó hitelességi válságai kísérték, láthatóan ez a tendencia nem változott. A közvélemény-kutatások is alátámasztják, hogy

a baloldal nem képes meggyőzni, de gyakran még csak megszólítani sem a magyar embereket.

A brüsszeli érdekeket lelkesen kiszolgáló, mindenből személyes politikai tőkét kovácsolni igyekvő baloldali politikai credo távol áll a magyar gondolkodástól. Ezt tükrözik a felmérések, de erről árulkodik a közhangulat is, a baloldal politikája folyamatosan tovább aprózza a még megmaradt támogatói bázisukat, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a választópolgárok nem veszik komolyan ezt a politikát.

A liberális oldal taktikázásai és ügyeskedései kritikus válságba sodorják a parlamenti patkó bal oldalán ülők társadalmi megítélését. A miniszterelnök által képviselt tiszta beszéd politikája, a határozott döntéshozatal, a biztonságunk védelme és a nemzeti érdekek következetes képviselete sokkal népszerűbb és támogatottabb irány, mint a levitézlett „merjünk kicsik lenni", megalázkodó baloldali ügyeskedés. Nagyon nehéz helyzetben vannak a baloldal politikusai, a társadalom bizalmának és támogatásának megnyerése lassan már megoldhatatlan feladatot jelent számukra, ennek ellenére nem kívánnak, vagy nem tudnak a rossz irányokon változtatni. Végső soron a magyarok fognak politikai teljesítményükről ítéletet mondani a szavazófülkékben, jelen állás szerint aligha kedvezőbb eredménnyel, mint a legutóbbi négy országgyűlési választáson.