A rendőrség korábban azt közölte, hogy halálos baleset történt március 10-én este fél hét körül körül Garadnán.
Egy 33 éves helyi férfit az úttesten gázolt el egy autó. A balesetben a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy
a helyszínen meghalt.
Az autó vezetője a balesetet követően megállt, majd
segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
A rendőrök három órán belül saját otthonában elfogták a novajidrányi sofőrt.
A férfit a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságra történő előállítását követően - halálos közúti baleset vétsége illetve segítségnyújtás elmulasztása miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették.