Félmillió forintot fizet a rendőrség ezért a férfiért

Vágólapra másolva!
Félmillió forintnyi nyomravezetői díjat kaphat az, aki tudja, ki próbált meg kirabolni egy dohányboltot Nagykanizsán. A rendőrök egy fotót is közzétettek, hátha felismeri valaki és tud segíteni a nyomozásban.
Vágólapra másolva!

Március 8-án este a nagykanizsai Csengery úton lévő dohányboltban jelent meg a képen látható férfi, aki egy fegyvernek látszó tárggyal a bevételt követelte az eladótól.

Az alkalmazott azt mondta neki, már megnyomta a pánikgombot, és mindjárt jönnek érte a rendőrök, mire a férfi üres kézzel elmenekült.

Forrás: Police.hu

A rendőrök fegyveres rablási kísérlet miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen, valamint 500 ezer forintos nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, akinek olyan információja van a férfiról, ami alapján elfogják.