Megható videón mondott köszönetet egy túlélő a HUNOR mentőcsapatnak

Vágólapra másolva!
Felkereste a HUNOR mentőcsapat az egyik túlélőt, akit három nap után sikerült kimenteniük a romok alól a törökországi földrengés által sújtotta Antakyában. A beszélgetés részleteit az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság is közölte hivatalos Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

Megrendítő videóchat keretében talált egymásra szerdán este a földrengés romjai alól hét órás munkával kimentett Szelma és a HUNOR csapata.

A legénység a két kezével kaparta ki a nőt a törmelék alól. Szelma három napig feküdt egy résnyi helyen, sokszor nem tudta eldönteni, hogy a túlvilágon van-e, vagy a valóságban. A nő elmesélte mit élt át a szörnyű napok alatt. A földrengés előtt pár perccel arra ébredt, hogy mozog a csillár. Mikor rájött, hogy már nem tud kimenekülni a második emeleti lakásából, az ágy mellé feküdt és védte a fejét, ennyit tehetett.

- mesélte a nő.

A beszélgetésbe Szelma fia is bekapcsolódott, aki elmondta, hogy a földrengés hírére azonnal elindult Isztambulból Antakyába, ahol

megtalálta a magyarokat, akiknek a porba rajzolta le a szálloda alaprajzát és azt, hogy szerinte hol van az édesanyja.

Mikor a Hunor mentőcsapat rátalált már harmadik napja volt törmelék alatt. Fázott, mínusz kilenc fok volt, rázta a hideg, fájt a lába, amelyre rázuhant egy bútor, tele volt a szája törmelékkel, de valahonnan mindig érkezett friss levegő, és néha hangokat is hallott. Elértették a nevét, miközben kiabálta, ezért a mentésben segítő fia teljesen összeomlott, hogy mégsem az anyját találták meg.

Több oldalról is megpróbálták megközelíteni őt, végül valahogy áttörték a födémeket, és egy keskeny résen kiemelték.

- mondta a beszélgetés során könnyeivel küszködő nő.

A Hunor február 6-án indult a földrengés sújtotta országba. Az 55 tagú mentőegység - tűzoltók, katonaorvosok és a mentőszolgálat munkatársai - február 7-én kezdte a munkát és hat napon át dolgoztak. A mentőcsapat 17 túlélőt - köztük három gyermeket - mentett ki és 29 holttestet emelt ki a romok alól a földrengés sújtotta Törökországban.