Gyerekeket raboltak ki egy gellérthegyi játszótéren

Vágólapra másolva!
Három támadó azért ment a gellérthegyi játszótérre, hogy pénzt és értékeket szerezzen. Odamentek négy kisfiúhoz, majd az egyikük egy játékpisztollyal megfenyegette őket.
Vágólapra másolva!

A 18, 17 és 14 éves fiúk 2021 szeptemberében elhatározták, hogy erőszakkal fognak pénzhez jutni. Magukhoz vettek egy igazinak tűnő játékpisztolyt, és elmentek egy gellérthegyi játszótérre. Magukat maszkokkal, sapkákkal és napszemüvegekkel eltakarva léptek oda négy kisfiúhoz. Először megkérdezték tőlük, van-e valami problémájuk, utána azt, van-e cigijük, majd körbe állták őket.

A 17 éves fiú elővette a pisztolyt, jól láthatóan csőre húzta, és arra utasította a gyerekeket, álljanak sorba és pakolják ki az értékeiket.

Forrás: Police.hu

A gyerekek megijedtek, ezért odaadták a telefonjaikat és a fülhallgatóikat. Ebből a támadók csak az egyiket tartották értékesnek, azt el is tették, a többit visszaadták. A pisztolyt fogó fiú a telefon kódját követelte, majd a fegyvert

az egyik gyerek fejéhez tartotta és azt mondta neki, ha feljelentést tesz a rendőrségen, megbánja.

Az ügyészség fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás miatt emelt vádat bandatagok ellen. A bíróság a 17 éves fiút 2 év fogházbüntetésre ítélte,18 éves társát 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, a legfiatalabbat pedig próbára bocsátotta. Az ítélet nem jogerős.