Megszökött egy nyomkövetőt viselő nő Debrecenben - videó

fogolyszökés
Vágólapra másolva!
Egy fiatal, bűnügyi felügyeletre ítélt nő megszökött Debrecenben. A nyomozók pár órán belül elfogták, és erről felvétel is készült.
Vágólapra másolva!

Január 28-án hajnalban kaptak jelzést a rendőrök egy nyomkövetőről, ami egy 24 éves nőhöz volt rendelve, mivel bűnügyi felügyelet alatt állt. A nyomkövető GPS koordinátái alapján pár perc alatt megtalálták az eszközt. A nő levágta a lábáról. A szökevény megtalálására hajtóvadászatot indítottak. Feltérképezték a kapcsolatait és megismerték lehetséges úticéljait.

Pár órával később már meg is találták Ibrányban.

A nyomozók szerint, miután megszabadult a nyomkövetőttől, hívott egy taxit hívott és elindult vele Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye felé. A mobilját útközben kidobta az autóból, hogy megnehezítse a nyomában lévők munkáját. A rendőrök fogolyszökés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást a nő ellen. Kihallgatása után ismét bűnügyi őrizetbe került, de ezúttal kezdeményezték a letartóztatását.