Lopott, rongált, aztán verekedett a dorogi férfi

ellopta, felgyújtotta, roller, elektromos roller, lopás
Vágólapra másolva!
Ellopott, majd felgyújtott egy elektromos rollert, tört-zúzott egy bbuszmegállóban és egy ismerősére is rátámadt féltékenységből egy dorogi férfi nyáron. A bíróság súlyos testi sértés kísérlete, lopás, garázdaság, és rongálás miatt 3 év 10 hónap fegyházbüntetésre ítélte.
Vágólapra másolva!

Egy lakó 2021. június 3-án egy dorogi lépcsőházban leállította a 390.000 forintos értékű elektromos rollerét. A férfi este negyed 10 körül bement a lépcsőházba, és

ellopta a rollert, azért, hogy később eladja. Pár múlva azonban a rollert Dorog külterületén egy konténerbe rakta és felgyújtotta.

A férfi másnap Dorogon két ismerősével iszogatott.

Az egyik férfival féltékenység miatt összeveszett, majd többször megütötte ököllel a fotelban ülő férfit.

Csak a szerencsének köszönhető, hogy a bántalmazott férfi megúszta könnyebb sérülésekkel. Az esetről

telefonon akarta értesíteni a rendőröket, mire támadója kivette a telefont a kezéből, és összetörte, amivel 70.841 forintnyi kárt okozott.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

Augusztus 5-én a férfi Táton egy buszmegállóban várakozott, közben többször felállt a padról, kiabálva fel-alá járkált, majd

kiborította a szemetest, és ököllel beleütött és belerúgott a váró biztonsági üvegébe, amely emiatt összetört. A rongálással 69.472 forintos kárt okozott.

A közeli üzletben szemtanúi voltak az esetnek és riasztották a rendőröket.

A súlyos testi sértéssel, lopással, garázdasággal és rongálással vádolt férfival szemben a bíróság 3 év 10 hónap fegyházbüntetést szabott ki,

és kötelezte a roller tulajdonosának okozott kár megtérítésére.