2013. október 14-én délelőtt a mentőket azzal riasztották egy baracsi család házához, hogy egy férfi öngyilkos akar lenni. Ekkor találták meg egy nő és egy fiatal férfi holttestét Mélykút közelében egy mezőgazdasági területen. Mint kiderült, a nő a férfi élettársa, a másik áldozat pedig a nevelt fia volt.
A rendőrök szemében gyorsan a férfi lett a gyilkosság előszámú gyanúsítottja.
A család a szomszédok szerint sokat veszekedett. Valószínűleg a gyilkosságot is egy vita váltotta ki. A férfi gyakran féltékeny volt a párjára, de azt nem tudni, hogy volt-e rá valós oka.
2013 október 12-én reggel egy veszekedés után először fojtogatta a nőt, majd agyonverte egy kalapáccsal a párja.
A brutális gyilkosság hangjai nem ébresztették fel a nőt fiát, aki szintén a házban volt éppen. A 21 éves, élsportoló focistát a saját párnájával, álmában fojtotta meg a nevelőapja. Ez után a férfi a holttesteket az autójába tette és a legközelebbi erdőbe vitte. A következő pár napban a gyilkos úgy tett, mintha semmi sem történt volna és a szomszédok sem gyanítottak semmit.
De aztán egy nap azt érezték, hogy erős gázszag árad a házból, és hívták a tűzoltókat. Ők találták meg a 49 éves férfit, aki megvágta a bal csuklóját, de még életben volt.
Azonnal bevallotta a kettős gyilkosságot. A tűzoltók hívták ki a rendőröket, akiknek a férfi mindent töredelmesen bevallott és azt is elmondta, hogy hol kell keresniük a holttesteket. Később azzal próbált védekezni, hogy démoni sugallatra irtotta ki a családját, de valószínűleg beteges féltékenysége vezetett a tragédiához. 2014-ben a bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte.