Gulyás Gergely: Ha a helyi közösségek megerősödnek, akkor az ország is erős lesz

kormányinfó, 2022. 10. 22., GULYÁS gergely, SZENTKIRÁLYI Alexandra, NAGY Márton
Vágólapra másolva!
Ha a helyi közösségek megmaradnak, megerősödnek, akkor az ország is erős lesz - hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Bács-Kiskun megyei Császártöltésen.
Vágólapra másolva!

Gulyás Gergely a Magyar falu programban felújított Polgármesteri Hivatal ünnepélyes átadóján úgy fogalmazott, a magyar kormány továbbra is partner lesz abban, hogy a települések "álmai valósággá váljanak".

- tette hozzá. A miniszter elmondta, a Magyar falu program célja, hogy lehetővé tegye a kisebb közösségek számára is, hogy a sportlétesítmények, a kulturális központok, a templomok, vagy éppen a városháza is megújulhasson.

Ha a helyi közösségek megmaradnak, megerősödnek, akkor az ország is erős lesz

- hangsúlyozta. Gulyás Gergely szólt arról is, hogy Császártöltés sváb történelme megmutatja a térség és az egész ország gazdagságát. Magyarországot az teszi gazdaggá, hogy a velünk élő nemzetiségek őrzik a saját identitásukat - emelte ki. A tárcavezető fontosnak nevezte, hogy legyen lehetőség a hagyományok ápolására és a településeken legyenek olyan ünnepek, amelyek évről évre emlékeztetnek a sokféle hagyományra. A miniszer kiemelte, reméli, hogy "Magyarország szép jövő előtt áll, ami azt jelenti, hogy a kisebb településeknek, közösségeknek is szép jövője kell, hogy legyen".

Ha a helyi közösségek megmaradnak, megerősödnek, akkor az ország is erős lesz - hangsúlyozta a miniszter. Forrás: Origo

Bányai Gábor (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője elmondta, Császártöltés "mindig takarékosan bánt a forrásaival, éppen ezért itt nem autópályákban és felhőkarcolókban gondolkodnak", hanem a település közel 300 éves magyar és sváb kultúráját akarják megőrizni. Takácsné Stalter Judit (független), a település polgármestere úgy fogalmazott: Császártöltés "kis település nagy álmokkal", amelyek lassan megvalósulnak:

felújították az óvodát, az iskola konyháját, a sportcsarnokot, a tájházat, a könyvtárat és most a Polgármesteri Hivatalt is

- részletezte. A Polgármesteri Hivatal energetikai felújítása során új tetőszerkezetet, új nyílászárókat, külső hőszigetelést kapott. Emellett fűtéskorszerűsítés történt és napelemeket is telepítettek az épületre. Császártöltés a Magyar falu program keretében 113 millió forint támogatást kapott.