Milliók kerültek elő egy ceglédi kútból

Nagykőrös, Fillére pontosan, rendőrség, police.hu, pénzel tömött trezor, 3,4 millió
Vágólapra másolva!
Lopás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy ceglédi férfivel szemben a Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán.
Vágólapra másolva!

November 9-én, szerdán reggel egy nagykőrösi telephelyre rendőröket hívtak, miután szembesültek vele, hogy

két széfet valaki kitépett a falból és a pénzzel együtt elvitte.

A rendőrök már a helyszínen gyanították, hogy olyan tolvajt kell keresniük, aki hozzáférhetett a raktár kulcsához, mivel az ajtót ugyanis úgy nyitotta ki, hogy az nem sérült meg. Kihallgatták a telephely alkalmazottjait. A válaszaikból derült ki számukra,

hogy egy 33 éves, ceglédi férfi lehetett a tolvaj.

Őt is kikérdezték tanúként, aztán hamar gyanúsítottá vált. S. Zoltán kezdetben hazudott a rendőröknek, majd rájött, hogy elég bizonyítékot gyűjtöttek össze ellene és beszélni kezdett. A férfi, ahogy mondani szokták: "feltáró jellegű beismerő vallomást" tett. Még azt is megmutatta, hová dugta el a trezorokat és hol találják a rendőrök a betörésnél használt ruháját.

3,4 milliót lopott egy férfi egy nagykőrösi telephelyről november 9-én Forrás: police.hu

Kiderült, hogy aznap este veszekedtek az élettársával, ami után a férfi beült a bérelt kocsijába és átment vele Nagykőrösre. Leparkolt volt munkáltatója telephelyének közelében, begyalogolt a kapun és elbújt. Megvárta, amíg a volt raktáros kollégái végeznek a pakolással. "Hajnali 4 körül tisztult a levegő, ekkor kulcsával nyitotta az ajtót,

majd az előtérben lévő faszekrényben sorakozó széfek közül találomra kiválasztott kettőt, egy vésővel lefeszítette,

hátizsákjába rakta, majd ahogyan befelé, úgy gyalogolt kifelé a kapun. Először egy árokba dobta táskáját, visszasétált a kocsihoz, majd hazafelé indulva felvette a hátizsákot" - írja a police.hu.

a széf, amit vésővel feszített fel Forrás: police.hu

Otthon vésővel nyitotta ki az egyik trezort, mivel a kódot nem ismerte.

Kivette belőle a köteg pénzt, majd a szomszéd telken lévő kútgyűrűbe, műanyag flakonokat rádobálva elrejtette a hátizsákkal együtt. Már pirkadt, mire végzett, de ő nem hazament, hanem Budapestre indult. Menet közben, az M4 autóút mellett eldobálta a nadrágját, a felsőjét és a cipőjét, a kabátját pedig egy fővárosi hajléktalannak adta.

egy volt alkalmazott lopta el a széfeket a nagykőrösi telephelyről Forrás: police.hu

A nagykőrösi rendőrök a kútgyűrűből kiszedték a hátizsákot és a széfeket.

Közel 3,4 millió forintot, vagyis az összes pénzt megtalálták. A gyorsforgalmi út mellet kihajított ruhadarabokat is összeszedték és begyűjtötték a bizonyítékraktárnak.

így bontotta meg a széfet, hogy hozzáférjen a pénzhez Forrás: police.hu

S. Zoltán megbánta amit tett. Azt mondta a nyomozóknak, csak jövőjét akarta anyagilag bebiztosítani a 318 darab bankjeggyel és négy érmével. A Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán lopás megalapozott gyanúja miatt indult az ügyben eljárás.