Eddig tízezren látták a Petőfi Irodalmi Múzeum mozgó kiállítását

Budapest, 2022. augusztus 30. Az Átröpűlök hosszában hazámon című utazókiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum előtt felállított múzeum-buszban 2022. augusztus 30-án. A vándorkiállítást szeptember 1-jén indítja útjára a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) a Petőfi Sándor-emlékév alkalmából. A múzeum-busz első állomása a költő szülővárosa, Kiskőrös lesz, melyet körülbelül egy éven át több mint 200 helyszín követ majd. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A hétvégén köszöntötte a tízezredik látogatóját a Petőfi Sándor-emlékév alkalmából útnak indított múzeumbusz - közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum hétfőn.
Vágólapra másolva!

Az Átröpűlök hosszában hazámon című tárlat szeptember elseje óta járja az országot. Eddig több mint harminc település közönsége találkozhatott vele, főként a dunántúli régiókban - olvasható a közleményben.

A busz útvonala folyamatosan alakul, a tervek szerint decemberig mintegy 60 településre látogat el a nyugati országrészen, majd januártól a keleti régiókba jut el és visszatér Budapestre is.

Az utazó kiállítás kiemelt célja, hogy minél több emberhez juttassa el élményszerűen Petőfi Sándor életművét és mutassa be életútját.

A tájékoztatás szerint a tárlat a haladás, sebesség, út, utazás fogalmaiból indul ki, és az aktuális kutatásokra alapozva, egyedi megközelítésből mutatja be Petőfi személyiségét, munkásságának ismert darabjait.

Az Átröpűlök hosszában hazámon című tárlat szeptember elseje óta járja az országot Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A kiállítás címét adó mottó ("Átröpűlök hosszában hazámon") a Dalaim című vers részlete, amely nemcsak Petőfi utazás iránti szenvedélyét és költői ambícióit fejezi ki, de utal a tárlat nem mindennapi jellegére is.

- írták a szervezők.

A tárlat nem a költő életrajzát helyezi fókuszba, sokkal inkább az alkotói attitűdöt meghatározó döntési helyzeteket mutatja be, mint például a költővé válás, a társadalmi mobilitás, az életpálya megválasztása, a közéleti szerepvállalás, az irodalmi élet szervezése vagy a családalapítás - közölte a múzeum.