A jövő héten Bukarestbe utazik Novák Katalin

Novák Katalin
Vágólapra másolva!
Novák Katalin köztársasági elnök szerdán Klaus Iohannis román államfő meghívására hivatalos látogatásra Bukarestbe utazik - írta szombati számában a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, hogy az elnöki kétoldalú találkozón kívül a magyar köztársasági elnököt fogadja Nicolae-Ionel Ciuca román miniszterelnök, Alina-Stefania Gorghiu, a szenátus ügyvivő elnöke és Ion-Marcel Ciolacu, a képviselőház elnöke. Novák Katalin programjának részeként találkozik még Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Románia miniszterelnök-helyettesével, illetve a román kormány többi RMDSZ-es miniszterével is.
Vágólapra másolva!

Utoljára tizenkét éve, 2010-ben volt hivatalos elnöki szintű megbeszélés a román fővárosban,

a magyar köztársasági elnök a beiktatása óta eltelt négy hónapban szeptember 7-én találkozik harmadik alkalommal román kollégájával.

Júniusban a kelet- és közép-európai NATO-tagállamok, az úgynevezett Bukaresti Kilencek bukaresti csúcstalálkozóján találkoztak, majd a regionális NATO-csúcs után kétoldalú, négyszemközti megbeszélést folytattak. Legutóbbi találkozójukról Novák Katalin Facebook-üzenetében azt írta:

Novák Katalin beiktatását követő első külföldi útja Varsóba vezetett, utána május közepén magánlátogatást tett Erdélyben az Erdélyi Református Egyházkerület meghívására.

A nemzeti kisebbségek hidat képeznek a két ország között, fontos szerepet játszanak az együttműködés elősegítésében - hangsúlyozta Klaus Iohannis államfő a Novák Katalin magyar köztársasági elnökkel való találkozóján, 2022 júniusában Forrás: Államelnöki Hivatal

Klaus Iohannis, a Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata Liberális Párt (PNL) összefogásával létrejött Keresztény-Liberális Szövetség jelöltjeként nagy meglepetésre nyerte meg 2014-ben az elnökválasztást Traian Basescu addig hivatalban lévő államfővel szemben. 2019-ben - immár a PNL színeiben, a 2014-es szavazati arányát közel 12 százalékkal felülmúlva - újraválasztották. Elnöki munkájának fókuszába a korrupció elleni harcot és az igazságügyi szervek működésének erősítését, az elkötelezett transzatlanti és európai külpolitikát, a Moldovai Köztársasággal ápolt "erős és különleges kapcsolatokat" helyezte.

Bár 2017-ben Klaus Iohannis kritizálta az ukrán oktatási törvényt, az orosz-ukrán háború kezdetétől Románia egyértelmű, határozott oroszellenes és Ukrajnát támogató külpolitikát folytat, szorosan illeszkedve a transzatlanti és EU-s "fősodorhoz".

A magyar autonómiatörekvéseket nem támogatja, helyette a romániai magyarság és románság minél jobb együttműködésének szükségességét hangsúlyozza. Románia 2021-ben Magyarország kilencedik legfontosabb kereskedelmi partnere volt:

- olvasható a Magyar Nemzetben.