Zavargásokkal térne vissza a hatalomba a Gyurcsány-koalíció

GYURCSÁNY Ferenc beszél évértékelő beszéd Közéleti személyiség foglalkozása politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Budapest, 2020. február 9. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke 16. évértékelő beszédét tartja Budapesten, a Sofitel Hotelben 2020. február 9-én. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Nem új keletű jelenség, hogy a baloldal tüntetésekkel próbál visszakapaszkodni a hatalomba. A jelenlegi demonstrációk több hasonlóságot mutatnak a 2018. decemberi, a munka törvénykönyvének módosítása elleni megmozdulásokkal, vagy a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 2020-as elfoglalásával. Ezekben közös, hogy a baloldal azonnal lehetőséget látott az eseményekben arra, hogy politikai tőkét kovácsoljon, és megpróbálja az anarchia eszközeivel kompenzálni a társadalmi támogatottság hiányát - írja a Magyar Nemzet
Vágólapra másolva!

Az április 3-i, történelmi választási vereség óta a baloldal mindent megtesz azért, hogy zűrzavart keltsen és visszatérjen a hatalomba. Ennek a legutóbbi példája a kata adószabályok megváltoztatása elleni demonstrációk voltak.

Fontos megjegyezni, hogy a hatalomba visszavágyódó baloldali képviselők egy része is ott volt a keddi, budapesti demonstráción, amivel megbénították a főváros egyes pontjait. Többek között momentumos politikusok is részt vettek ezen a tüntetésen, akik aztán szerdára egy újabb demonstrációt hirdettek meg a Parlament elé.

Emellett kiemelendő, hogy a Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezére napok óta aktívan hangoztatja, hogy „készülnek". Továbbá arról lamentált a bukott miniszterelnök, hogy a kormány háborút folytat a választókkal, Európával, valamint a baloldallal is. Gyurcsány szerint nem kétséges, Orbán végül veszíteni fog, és a bejegyzései alapján a bukott miniszterelnök készen áll arra, hogy visszatérjen a hatalomba.

Ugyanakkor nem példa nélküli, hogy a baloldali pártok egy-egy tüntetést kihasználva, zűrzavaros állapotokat teremtve próbálnak visszajutni a hatalomba. Emlékezetes, hogy a 2018 decemberében a munka törvénykönyvének módosítása ellen tüntettek a balliberális politikusok – létszámát tekintve a jelenlegihez hasonlóan, alig pár ezer fő részvételével – az Országház előtt, és megpróbáltak betörni az épületbe.

A tömegben ott volt a Momentum akkori elnöke, Fekete-Győr András is, aki párttársával, Szarvas Koppány Bendegúzzal a rendőrökre támadt, akiket füstgránáttal dobált meg a két politikus. Szarvas még dulakodott is, és gázspray-vel adott nyomatékot indulatainak.

Fekete-Győr később arról beszélt, hogy mindössze egy boltban kapható lila füstgyertyát ejtett a rendőrök közé, és hogy nem állt szándékában bántani senkit, azonban mindkettejük ellen büntetőeljárás indult az eset után.

Zavargásokkal térne vissza a hatalomba a Gyurcsány-koalíció. Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az akkori tüntetéssorozat része volt az is, amikor több baloldali politikus is betört az MTVA székházába, hogy provokatív akcióval próbálják megzavarni a műsorkészítést, azért, hogy beolvashassák öt pontból álló petíciójukat. Varju László, a Gyurcsány-párt politikusa is egyike volt azoknak, akik betörtek a közmédia Kunigunda útjai központjába.

Itt a DK alelnöke nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának, majd egy őrnek nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott, de Varju mellett Hadházy Ákos is dulakodott a biztonsági őrökkel.

Említésre méltó tüntetés még a 2020. nyári, amikor a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) modellváltása után a hallgatók blokád alá vonták az intézmény épületét, az akcióra pedig spontán szerveződő tiltakozásként hivatkoztak, azonban kiderült, hogy az egyetemfoglalók korábban egy nyári szabadegyetemen arról kaptak oktatást, hogy miként zajlott 2009-ben a zágrábi egyetem blokádja.

Az eseményekre pedig azonnal rátelepedtek a baloldali politikusok is, akik megpróbáltak politikai tőkét kovácsolni a helyzetből.

A baloldalon már évek óta az utcai zavargások kiprovokálásában látnak eszközt abban, hogy a sikertelenségüket megpróbálják kompenzálni.

Ilyen volt az is, amikor 2018 áprilisában, a Fidesz–KDNP zsinórban harmadik választási győzelme után a „Mi vagyunk a többség! – Tüntetés a demokráciáért" elnevezésű megmozduláson – amit egy magánszemély, Lányi Örs kezdeményezett – sorra tűntek fel baloldali politikusok, hogy így próbálják feledtetni a választási kudarcot.

Visszatérő motívuma ezeknek a tüntetéseknek, hogy különböző aktivisták is gyakran megjelennek ezeken a demonstrációkon, még abban az esetben is, ha az adott ügyhöz nincsen semmilyen kötődésük azonkívül, hogy a kormánypártokkal szemben ellenérzéseiket fejezhetik ki.

Megjegyzendő, hogy még 2020-ban, az SZFE-tüntetést vizsgálta a XXI. Század Intézetnek egy elemzése, amiben előre vetítették, hogy megszaporodhatnak a különböző utcai akciók a baloldal részéről és nagyobb valószínűséggel fordulhatnak az utcai politizálás és a provokatív akciók eszközei felé. A jelenlegi események pedig azt mutatják, hogy a népszerűtlennek bizonyult balliberális pártok még a súlyos választási vereség után feszültség keltéssel próbálják újra megragadni a hatalmat.