Beteg nyugdíjasok pénzét vette el egy nővér Vas megyében

bíróság, bíró, kalapács, pult, ítélet, illusztráció
illusztráció
Vágólapra másolva!
Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Körmendi Járásbíróság kedden egy szakosított szociális otthonban gazdasági nővérként dolgozó nőt, aki elsikkasztotta a gondozására bízott idős emberek, ápoltak pénzét Vas megyében.
Vágólapra másolva!

A nő négy éven át 118 ápoltat károsított meg összesen több mint 6 millió forinttal.

A munkakörébe tartoztak a gondozottak igényei szerint kisebb bevásárlások, de ő a felvett előlegekkel nem számolt el az előírásoknak megfelelően, a pénzzel sajátjaként rendelkezett. A gondozottak nevére számlát állíttatott ki,

a letéti pénztárból pedig hamis magánokiratokkal 3 millió forintot vett fel, amit saját céljaira fordított.

Tóth András, a Szombathelyi Törvényszék szóvivője elmondta, hogy a bíróság 74 rendbeli sikkasztásban bűnösnek mondta ki a nőt, akit 1 év 8 hónap - 4 évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélt, valamint négy évre eltiltott foglalkozásának gyakorlásától. Az ápolónőt a munkáltatója rendkívüli felmondással már elbocsátotta.