Menekülni próbált a rendőrök elől egy litván embercsempész

Vágólapra másolva!
Rács mögé került az a litván sofőr, aki 13 migránst vitt magával egy kocsiban, ráadásul előtte amfetamint fogyasztott, majd amikor a rendőrök igazoltatni próbálták, egy tanya udvarába menekült előlük.
Vágólapra másolva!

A férfi egy magyar honosságú kocsival érkezett Magyarországra azért, hogy migránsokat csempésszen Nyugat-Európába. Február 12-én, éjjel 3 óra körül vett fel Zákányszék külterületén 13, magát szírnek valló migránst, akiket megbízói juttattak át illegálisan Szerbiából Magyarországra. A férfi Ausztria felé indult volna velük, de a rendőrök nem sokkal azután, hogy elindult, leintették. A sofőr

megpróbált elmenekülni előlük, nagy sebességgel tovább hajtott, majd egy tanya udvarába hajtott, és elrohant.

Rövid üldözés után elfogták és őrizetbe vették a menekülő embercsempészt, akinek a vizeletéből

amfetamint mutattak ki,

amit nem sokkal azelőtt fogyasztott el, hogy a volán mögé ült.

Az ügyészség embercsempészet és kábítószer birtoklása miatt emelt vádat vele szemben, és javasolta a letartóztatását a szökés, rejtőzködés, és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt. A szegedi bíróság az ügyészi javaslattal egyezően elrendelte a férfi letartóztatását.