Akár emberölés is lehet a vád a hajnali budapesti erkélytragédia miatt

Kiszakadt egy erkély korlátja, baleset, tragédia, Budapest, halálos baleset, 13. kerület, Váci út
Vágólapra másolva!
Szerda hajnalban baleset történt egy Váci úti házban. Egy nő kint volt egy harmadik emeleti lakás erkélyén, nekitámaszkodott a betonkorlátnak, ami kiszakadt a helyéről. A nő lezuhant és meghalt. Az Origo megtudta, hogy a nő vendégségben volt egy kisebb összejövetelen a lakásban. Az egyik szomszéd a baleset után kerülőúton mert csak haza menni, mert félt, hogy ráesik valami az erkély maradványaiból. Borbély Zoltán ügyvéd elmondta, hogy a lakás tulajdonosának, és akár a háznak is kártérítési kötelezettsége van a nő hozzátartozóinak.
Vágólapra másolva!

Az erkély korlátja nem sokkal hajnali 3 óra után szakadt ki a helyéről. A helyszínelés 10 órakor már véget ért, de a ház előtt, a járdán még látszottak felfestések.

A betonkorlát olyan erővel csapódott a járdára, hogy az aszfalt összetört.

Itt ért földet a korlát és a nő Fotó: Polyák Attila - Origo

Ma már csak a szomszéd erkélye emlékeztet arra, hogyan is nézett ki korábban a korlát.

Az egyik közeli üzletben dolgozó nő az Origónak elmondta, hogy ő reggel 7 óra körül ért be a munkahelyére. Akkor a rendőrök még helyszíneltek. Egy másik bolt eladója még később ért be, akkor pedig az erkélyen a tűzoltók dolgoztak.

– mondta a nő. Hozzátette, hogy a felettük lévő erkélyek más kialakításúak, reményei szerint azoknál ez nem fog előfordulni.

– tette hozzá.

Az erkély, amelynek kiszakadt a korlátja Fotó: Polyák Attila - Origo

A ház maga nincs a legjobb állapotban, az első emeleti erkély alja is meglehetősen el van kopva. Az egyik szomszéd, egy idős férfi elmondta, hogy nem ébredt fel hajnalban sem a csattanásra, sem a hangzavarra. Reggel a hírekben látta, hogy mi történt.

Fotó: Polyák Attila - Origo

– mondja a férfi az Origónak. Bevallása szerint, amikor reggel hazaért a bevásárlásból, inkább

megkerülte a tömböt, és a másik oldalról ment be a bejárati ajtón, mert tartott attól, hogy ráesik valami.

Hozzátette még azt is, hogy most kifejezetten örül annak, hogy nincs erkélye.

Biztonságos az erkély maradványa?

Az eset után sokakban merült fel a kérdés, hogy biztonságos-e most elsétálni az erkély maradványai alatt, hiszen a hatóságok leszedték a kordonokat, és semmi sem figyelmeztet veszélyre.
A katasztrófavédelemtől megtudtuk, hogy a rendőröknél van a koordináció,

a tűzoltóknak annyi volt a feladatuk, hogy átvizsgálják az erkélyt, illetve a még lógó darabokat levágják.

Rendőrök helyszínelnek egy társasház előtt, ahonnan egy nő leesett a harmadik emeletről Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Az ügyben megkerestük a rendőrséget, akiktől megtudtuk, hogy

megvizsgálták az erkélyt, ami már nem veszélyes.

Elmondták azt is, hogy az erkélyről lezuhanó nő 53 éves volt. Az eset körülményeit még vizsgálják.

Ki lehet a felelős?

Borbély Zoltán ügyvéd az Origónak az esettel kapcsolatban elmondta, hogy most

az az első, hogy elkerüljék a lehetséges tragédiákat, vagyis sürgősen ellenőrizni kell a többi erkélyt, ami lehet a társasház és/vagy a közös képviselő kötelezettsége, de ezt bárki megteheti, aki a házban lakik.

Az ügyvéd szerint a legfontosabb kérdés az, hogy mennyire volt látható az erkély rossz, balesetveszélyes állapota.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

– mondja Borbély Zoltán.

A legszélsőségesebb esetben felmerülhet foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés is, ha valaki valamilyen építési vagy karbantartási, állagmegóvási foglalkozási szabályt megszegett. Abban az esetben, ha valaki a tőle várható figyelmet és körültekintést elmulasztotta, büntetőjogi értelemben gondatlan volt, akkor

vizsgálható akár a gondatlanságból elkövetett emberölés is.

Hangsúlyozza, hogy ezek a legszélsőségesebb esetek, hiszen a büntetőjog mindig a legvégső eszköz. Még azt is meg kell vizsgálni, hogy valaki hibázott-e a ház építésénél vagy felújításánál. Az építő valószínűleg már nem él, de felújíthatták később is.

Az sem zárható ki, hogy büntetőjogilag nem lehet majd felelősségre vonni senkit.

Ami viszont biztos az ügyvéd szerint, az az, hogy kártérítési felelőssége van a tulajdonosnak, és akár a társasháznak is.