Veresegyházán két, Erdőkertesen egy nőt zaklatott szexuálisan

szexuális zaklatás iroda munkahely beosztott főnök
Vágólapra másolva!
Három nőt is szexuálisan zaklatott egy férfi egy éven belül. Mindhármukat késel fenyegette, volt akit megütött, megrúgott, és a haját tépte. Az egyik nőt meg is erőszakolta. A legfiatalabb áldozata egy 18 évnél is fiatalabb lány.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a férfi az interneten ismerkedett egy nővel, akivel 2019 nyarán találkozott is személyesen Veresegyházán. Együtt lesétáltak a Tó fürdőhöz a stégre. Ott a férfi szexuálisan akart közeledni a nőhöz, aki ezt elutasította és megpróbált elmenni. Ekkor azonban

a férfi a földre teperte, rátérdelt a mellkasára és rákiabált, hogy orálisan elégítse ki.

A megrémült nő úgy próbált időt nyerni, és azt mondta, hogy ebben a testhelyzetben ez lehetetlen. A férfi megengedte, hogy felálljon, de továbbra is tartotta, és azt mondta, hogy megveri, ha nem elégíti ki őt kézzel. A nőnek nem volt választása, elkezdte csinálni, amit a férfi kért.
Azután a nő kihasználva a férfi figyelmetlenségét, egy keze ügyébe kerülő műanyag palackot hozzávágott és elmenekült.
A második nővel, akit szintén az interneten ismert meg, a következő év nyarán Erdőkertesen találkozott.

Ott séta közben egy félreeső helyre vezette, aztán

erővel magához rántotta, a haját megragadta és neki is azt parancsolta, hogy orálisan elégítse ki.

A nő erre nem volt hajlandó és segítségért kiáltott. Ekkor a férfi kirúgta a lábát, és a földre eső nőt azzal segítette fel, hogy jobb ha hagyja magát. Közben elővette a kését, és megragadta a nő haját.

A fenyegetés hatására a nő hagyta, hogy a férfi megerőszakolja.

A két eset között, a veresegyházi MÁV állomáson ment oda, egy 18 évesnél is fiatalabb lányhoz,
aki a vonatot várta. Megkérdezte tőle, hogy akar-e vele szexelni, mire a lány mondta, hogy nem.

Ekkor a férfi elővette a kését, és azt mondta, hogy

A lány el tudott szaladni, a közelben lévő vasúti átjáróhoz futott, hogy az ott áthaladó autósoktól kérjen segítséget. Ezt látva a férfi elmenekült.

A férfi ellen most vádat emeltek.