Egy férfi május 9-én kora este a 2115. számú, irányonként egy-egy forgalmi sávval ellátott úton Bánk felől Felsőpetény irányába autózott, amikor utolért egy autót, amely mintegy 70 km/órás sebességgel haladt.
A hátulról érkező sofőrnek nem tetszett, hogy ennyire lassan kell mennie,
ezért veszélyesen kis követési távolságot vett fel, miközben többet is villogott a távolsági fényszóróval és dudált, végül megelőzte az autót.
A manőver után visszatért a sávba, és lefékezett, amivel hirtelen fékezésre kényszerítette az immár mögötte haladó autót.
Mindketten megálltak. A vészfékezős kiszállt, odament a másik autóhoz
és káromkodva arcon vágta a benne ülő férfit a letekert ablakon keresztül.
Mivel az áldozat tartott attól, hogy a férfinek ennyi nem volt elég, felhúzta az ablakot. A támadó valóban nem állt le. Túlfeszítette a vezető oldali ajtót, majd nagy erővel kinyitotta annyira, hogy nekinyomódott a sárvédő lemeznek és két helyen behorpadt. A rongálással 59 ezer 450 forint kár keletkezett az autóban.
Bár nem ütköztek, reális esélye volt a balesetnek, úgyhogy a férfi a fékezéssel közvetlen veszélybe sodorta a sofőrt és a vele utazó felesége testi épségét is veszélyeztette.
Az ügyészség a vétkes sofőr ellen a testi sértés, a rongálás és a garázdaság mellett közúti veszélyeztetés miatt is vádat emelt, melyben büntetlen előéletére figyelemmel felfüggesztett börtönbüntetést és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott amellett, hogy azt kérte a bírótól, hogy a járműben okozott kárt és a közel 60 ezer forint bűnügyi költséget is fizettesse meg az ítéletével. Az ügyben várhatóan a Balassagyarmati Járásbíróságon döntenek majd.