Lezárták a nyomozást a Deák téri kettős gyilkosság ügyében

Deák téri kettős gyilkosság , Virágok, mécsesek és fényképek
Vágólapra másolva!
A rendőrség lezárta a nyomozást a Deák téri kettős emberölés ügyében jelentette be a néhány perce véget ért sajtótájékoztatóján BRFK Életvédelmi Gál Sándor a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője. Az ügyben napokon belül vádat emelhetnek. 
Vágólapra másolva!

2020. május 22-én az V. kerületi Deák Ferenc téren a hajnali órákban két, fiatalokból álló társaság verekedett össze. Egy akkor 18 éves fiú többször vesén, szíven és tüdőn szúrt két másik fiatalt, akik a földre estek. A 16 és a 21 éves fiatalok azonnal meghaltak.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

A rendőrök perceken belül azonosították és elfogták a támadókat.

A szurkáló ellen több ember sérelmére elkövetett emberölés, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás, egy ikerpár ellen pedig ellen pedig különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás, három társuk ellen pedig csoportosan elkövetett rablás, illetve csoportosan elkövetett garázdaság miatt indult eljárás.