A bonyhádi rendőrök szeptember 29-én reggel vettek őrizetbe egy helyi nőt, aki idén nyáron legalább két fiatalnak adott el biofüvet.
Az asszony lakásán talált zöld növényi törmelékekről a szakértők megállapították, hogy új pszichoaktív anyagról van szó.
Az asszony ismeretlen személytől vásárolta a drogot, majd a lakásán felhígította, más anyagokkal keverte, végül fél grammos adagokba kimérve porciózta, és alufóliába csomagolta. Ezeket darabonként 500 forintért kínálta eladásra.
Vevői a lakásán keresték fel és vették tőle a drogot. A nő bevallotta, hogy
már közel 3 éve dílerkedett, 12-13 állandó vevője volt, ezzel egészítette ki a nyugdíját. Mivel a nő lakása egy iskola közvetlen közelében van, akár 2-8 év börtönre is ítélhetik.
A járási ügyészség javasolta az asszony letartóztatását a bizonyítás megnehezítése, fogyasztói befolyásolása, és a bűnismétlés veszélye miatt.
A bíróság az ügyészi javaslattal egyezően 1 hónapra elrendelte a letartóztatást.
A nyomozás folytatódik.