Nemcsak saját, kollégája életét is veszélyeztette a felelőtlen targoncavezető - fotó

Vágólapra másolva!
Az ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki szabálytalanul végeztette el a szigetelési munkákat, ami miatt ő és a kollégája is megsérült.
Vágólapra másolva!

A férfi hosszabb ideje dolgozott egy alapítványnál, mint telepvezető.

2020. december 14-én a férfi és két kollégája egy műhely több mint négy méter magas, kétszárnyú ajtajának utólagos hőszigetelését és lemezelését csinálták. A férfi egy villástargoncával odaállt az ajtó mellé,

a targonca villájára egy szögvasból és betonacélból készült vaskonténert rakott, amelynek alján azonban nem volt rögzítés.

A vaskonténerbe beszállt a férfi és az egyik kolléga, majd

harmadik társát, akinek nem volt rutinja, ahogy jogosítványa sem a targoncavezetéshez, és arra kérte, hogy a targoncával emelje fel a konténert.

Forrás: Ügyészség

A két férfi így megkezdte a munkát, egyikük az előfúrt lyukakat mélyítette, ám amikor a targoncavezető társa mögé állt,

a vaskonténer megbillent, és mindketten kiestek belőle az ajtó előtti betonra, majd a vaskonténer rájuk zuhant. A balesetben a férfi kollégája súlyos, többszörös, csonttöréssel járó sérüléseket szenvedett a felsőtestén, és ő maga is megsérült.

Az ügyben a nyomozást a berettyóújfalui rendőrök végezték, akik megállapították, hogy

a férfi több munkavédelmi szabályt is megszegett.

A berettyóújfalui ügyészség a férfi ellen

foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat, és felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását javasolta.