A turisták vasárnap hajnalban tartottak hazafelé az M7-es autópályán, amikor Szabadbattyánnál a busz letért az útról, átszakította az szalagkorlátot és nekicsapódott a felüljáró pillérjének, majd az árokba borult.
A balesetben összesen 48-an sérültek meg, közülük 8-an súlyosan. Hét nő és egy férfi pedig nem élte túl.
Bezenyén a napokban tartottak búcsúztatót, mivel itt élt a buszt a baleset pillanatában vezető M. László, aki szintén a baleset egyik halálos áldozatává vált.
Váltótársa, K. László magával vitte az édesanyját is az útra, az asszony meghalt, ő túlélte.
Az asszony egyik barátnője a Tényeknek elmondta, hogy ajándékba kapta az utat a 70. születésnapjára. Szerinte biztos, hogy a történtek élete végéig nyomot hagynak majd a férfiban.
Révész Renáta gyászterapeuta úgy nyilatkozott a Tényeknek, hogy
minden, ami a balesettel kapcsolatos, kínzó állapot a túlélők számára, valószínűleg segítségre lesz szükségük a történtek feldolgozásához.
Sokan haltak meg, tragikusak a körülmények, ezért a túlélőknek és a hozzátartozóiknak is ez egy nagyon komoly trauma. Ők most egy vészhelyzeti állapotban vannak, egy felfokozottságban, ami sokáig fennmaradhat.
A baleset után a sérülteket Siófokra, Veszprémbe, Székesfehérvárra és Budapestre vitték kórházba a mentők.
Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozhatta a balesetet, több túlélő elmondása szerint durrdefektet kapott a busz. De ez mindaddig csak találgatás, amíg a szakértői vélemény nem születik meg az ügyben.
A rendőrség halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset okozása miatt indított eljárást.