Rágyújtotta a házat az élettársára egy újszászi férfi

Vágólapra másolva!
Az újszászi férfi rendszeresen verte az élettársát, aki az egyik ilyen esetben a szomszédjától kért segítséget. A szomszéd a nőnél töltötte az éjszakát, hogy őrködjön, nehogy a férfi visszamenjen. A férfi azonban kihasználta a megfelelő pillanatot, és rájuk gyújtotta a házat.
Vágólapra másolva!

A férfi és az élettársa között megromlott a viszony, gyakran vitatkoztak, de az is sűrűn előfordult, hogy

a férfi megverte, valamint azzal is megfenyegette, hogy rágyújtja a házat.

Tavaly, október 4-én a nőt megint meg akarta verni a férfi, ezért átmenekült a szomszédba. A férfi azonban megragadta a menekülő élettársát és vonszolni kezdte. A bántalmazást csak azért hagyta abba, mert a szomszédok leállították.

A nő ezek után megkérte a szomszédját, hogy töltse nála az éjszakát a biztonság kedvéért. A szomszéd ezt meg is tette, amíg a nő aludt ő nézte a tévét.

A férfi később visszament házhoz, ahol az alkalmas pillanatot kivárva meggyújtotta a melléképület tetőszerkezetét, amiről a tűz gyorsan átterjedt a ház tetejére is.

A szomszéd észrevette a tüzet, felébresztette a nőt és még időben sikerült kimenekülniük a házból. A tűz miatt a házban 1,5 milliós kár lett.

Az ügyészség gyilkossági kísérlet, kapcsolati erőszak és zaklatás miatt emelt vádat a férfi ellen. A vádemelés után a bíróság fenntartotta a letartóztatását az elsőfokú ítéletig. A végzés ellen a férfi védője fellebbezett.

Másodfokon a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség nem tartotta alaposnak a védői fellebbezést. Álláspontjuk szerint a férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye is. A fellebbezésről a Szegedi Ítélőtábla fog dönteni.