A tarpai háziorvost és a családját ölte meg a szén-monoxid a pesti lakásban, ez volt az utolsó posztja

VI kerület Jókai utca 20 szám alatt történt egy szén-monoxid mérgezés. Négyen meghaltak. 2021.06.29.
Vágólapra másolva!
Az eltűnt tarpai háziorvos holttestét találták meg a VI. kerületi lakásban – tudta meg a Metropol. A lap úgy tudja, a férfit péntek óta keresték, eltűnése miatt a városnaményi rendőrség körözést adott ki. Ahogy azt tegnap éjszaka az Origo elsőként megírta, egy négytagú család halt meg a saját otthonában szén-monoxid mérgezésben.
Vágólapra másolva!

Hétfőn este holtan találtak egy négytagú családot az egyik Jókai utcai lakásban. A fővárosi tűzoltók találtak rájuk, miután riasztották őket, mert a környéken erős füstgázszag érződött.

– mondta a Metropolnak Nothoff Ingrid, a BRFK szóvivője.

Az orvos szerdán még büszkén posztolta a Facebookjára kisfia kitűnő bizonyítványát, de szokásától eltérően a gratulációkra már nem reagált – írja a lap.

Az eset után készített helyszíni riportunkat, amelyben a meghalt kisfiú óvónője is megszólal, itt olvashatja.