Kamionokban, buszokban rejtőzködtek - egyetlen nap alatt 180 migránst fogtak el a magyar rendőrök

A Deszknél elfogott migránsok.
A Deszknél elfogott migránsok.
Vágólapra másolva!
Három embercsempészt őrizetbe vettek a rendőrök, köztük egy osztrák nőt is. Kamionokban, kisbuszban és gyalog is megpróbáltak bejutni a migránsok az országba.
Vágólapra másolva!

Csongrád-Csanád megyében az elmúlt 24 órában 121 migránssal szemben intézkedtek az egyenruhások. Többükre kamionokban megbújva találtak rá, 25-en pedig gyalog próbálkoztak Szegeden és Kiszomboron.

Kamionban rejtőzködő migránsok. Forrás: police.hu

Deszknél egy magyar kisbuszt igazoltattak, a sofőrön kívül 9 magát szír állampolgárnak valló férfi utazott.

Egyikük sem tudta személyazonosságát, sem tartózkodásának jogszerűségét igazolni, így kihallgatásuk után mindenkit visszakísérnek az ideiglenes határzárhoz, a sofőr ellen pedig embercsempészés gyanúja miatt indítottak eljárást.

A Deszknél elfogott migránsok. Forrás: police.hu

Győr-Moson-Sopron megyében egy svéd rendszámú autót ellenőriztek, az M1-es autópálya 107-es kilométerszelvényében Győrnél. Az autót egy osztrák férfi vezette, rajta kívül 7 magát szír állampolgárnak valló férfi volt.

A rendőrök mindenkit elfogtak és bevitték őket a kapitányságra, az osztrák sofőr ellen pedig a nyomozók, embercsempészés gyanúja miatt indítottak eljárást.

Nem sokkal később, a győri vasútállomáson intézkedtek, 6 magát afgán állampolgárnak valló férfivel szemben. Egyikük sem tudta igazolni sem a személyazonosságát, sem a jogszerű tartózkodását, ezért valamennyiüket visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Békés megyében, a Kevermes és Dombegyház közötti területen

tartóztattak fel 6 határsértőt, közülük öten szír, egy férfi pedig török állampolgárnak vallotta magát.

Hiteles irataik nekink sem voltak.

Bács-Kiskun megyében hat esetben összesen

30 migránst kaptak el az egyenruhások Hercegszántó, Gara, Tataháza és Csikéria területén.

Szír, afgán és iráni állampolgárnak vallották magukat a migránsok, de ezt nem tudták hitelt érdemlően bizonyítani, ezért a magyar jogszabályoknak megfelelően mindenkit visszakísértek az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Vas megyében 3 embercsempésszel és 11 migránssal szemben intézkedtek a rendőrök. Kora reggel Vaskeresztesen igazoltattak két férfit, akik szír állampolgárnak vallották magukat. Igazolni ezt nem tudták, ezért bevitték őket a kapitányságra. Pár órával később

a szombathelyi rendőrök a kapott információik alapján igazoltattak egy olasz rendszámú autót, amit egy szerb férfi vezetett.

A férfi 6 migránst próbált meg átcsempészni.

Nem jutottak messze a menekülő migránsok. Forrás: police.hu

Ugyan ebben az időben a szombathelyi rendőrök egy gyár parkolójában

egy német rendszámú autót állítottak meg, amit egy osztrák nő vezetett, rajta kívül egy osztrák férfi ült még az autóban, hárman pedig kiszálltak és elszaladtak.

Őket a gyártól nem messze fogták el a rendőrök, azt mondták magukról, hogy szírek.

A rendőrök mind a két osztrák és a szerb állampolgárt őrizetbe vették

és embercsempészés gyanúja miatt indítottak eljárást velük szemben. A 11 migránst pedig visszakísérték a jogszabályoknak megfelelően az ideiglenes határzárhoz.