A legkeresettebb bűnözők közé került a XIII. kerületi akcióból elmenekült drogkereskedő

A LEGKERESETEBB BŰNÖZŐK KÖZÖTT A KÁBÍTÓSZER-KERESKEDELEMMEL GYANÚSÍTOTT FÉRFI
Vágólapra másolva!
Bekerült a TOP körözöttek közé Grubacs Igor, aki ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda adott ki elfogatóparancsot. A férfi volt annak a drogügyletnek a vezetője, aminél rajtaütöttek két emberen a múlt héten. Ő a távolból figyelte az adásvételt, így tudott elmenekülni a január 29-i akcióban részt vevő rendőrök elől. Baranya megyéig követték a nyomát, ott viszont kiszállt az autóból, amivel menekült. Most is bujkál a rendőrök elől.
Vágólapra másolva!

Ahogy írtuk, a KR NNI nyomozói 2021. január 29-én Budapesten, egy XIII. kerületi társasház mélygarázsában fogtak el két drogkereskedőt, egy drogügylet lebonyolítása közben.

A férfiaknál

22 kilogramm marihuánát találtak és foglaltak le a rendőrök.

A széles körű nyomozás eredményeképpen felderítették a többi – szintén eladásra szánt – kábítószer deponálására szolgáló autót és tárolóhelyet.

Ezekből még 59 kilogramm marihuánát, 220 gramm kokaint és két fegyvert foglaltak le, amelyeket szakértő bevonásával vizsgálnak.

A két férfitól összesen 24 millió forint értékű eurót foglaltak le a nyomozók.

A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke körülbelül negyedmilliárd forint, ami az elmúlt évek egyik legnagyobb mennyiségű – Magyarországon belül realizált – drogfogása.

A kábítószer átadását a közelből felügyelte a drogügylet szervezője, a 33 éves Grubacs Igor, aki elmenekült a helyszínről. Elfogására a KR NNI a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeit kérte fel. A kézre kerítésére január 29-én este sok rendőr érkezett egy Baranya megyei településre.

Gubics Igort keresik a rendőrök Forrás: Police.hu

A férfi kiszállt a szökéshez használt autójából. Ezt megtalálták a rendőrök, de a drogkereskedő még bujkál valahol. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki vele szemben.