Rács mögé kerülhetnek a maszkos, baseball ütős támadók

Bácsalmás, külföldiek, baseball ütő, támadás
Vágólapra másolva!
A Bajai Járási Ügyészség fegyveres, csoportosan elkövetett magánlaksértés miatt letartóztatását javasolja annak a két férfinak, akik a társaikkal együtt egy korábbi vita miatt éjjel, maszkban, baseball ütővel és fanyelekkel támadtak egy bácsalmási családi ház külföldi lakóira.
Vágólapra másolva!

Az ügyészek szerint a gyanúsítottak letartóztatása a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint amiatt indokolt, mert tartani kell attól, hogy szabadlábra kerülésük esetén a bizonyítást az eljárás jogellenes befolyásolásával megnehezítenék. Emellett egyikük, a többszörösen büntetett előéletű gyanúsított esetében a bűnismétlés veszélye is indokolja a letartóztatás elrendelését.

Forrás: Police.hu

Ahogyan korábban írtuk, június 29-én rendeltek el nyomozást fegyveres magánlaksértés miatt ismeretlen elkövetők ellen.

A bejelentés és a tanúk szerint nem sokkal éjfél után többen rátámadtak egy bácsalmási házban öt indiai férfira, akik már hosszabb ideje a környéken dolgoztak.

A támadók az arcukat elfedő maszkban mentek el a lakáshoz, betörték a bejárati ajtót, majd megkeresték a lakókat, és bottal, baseballütővel nekikestek. Az áldozatok könnyebben sérültek meg. A rongálással több, mint 50 ezer forintos kárt okoztak. Két férfit sikerült elfogniuk, társukat viszont még kereseik a rendőrök.