Megnyitották a nürnbergi magyar konzulátust

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2020. szeptember 30. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Marso Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. szeptember 30-án. Új logisztikai központot épít a gumiabroncs nagykereskedelmi Marso Kft. Dunaharasztiban, a magyar tulajdonban lévő cég 4,6 milliárd forintos beruházása 50 új munkahelyet teremt. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Pénteken hivatalosan megnyitották a nürnbergi magyar konzulátust, az eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. Szijjártó Péter beszédében hangsúlyozta: a magyar-bajor együttműködésnek fontos szerepe van Magyarország számára a gazdaság, a kereskedelem, az oktatás és a kultúra terén.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter kiemelte, hogy

Bajorország Magyarország elsőszámú kereskedelmi partnere, és a német tartományok közül innen származik a második legtöbb magyarországi beruházó.

Bajorország és Magyarország esetében a legstabilabb alapot az emberek közötti kapcsolatok jelentik, és ennek ékes példái az oktatási együttműködések - húzta alá a tárcavezető.

Szijjártó Péter megköszönte, hogy Bajorország folyamatos támogatást nyújt az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemnek, és jelezte: egy friss döntés értelmében Magyarországon is létrejöhet a teljes német oktatási vertikum, a bölcsődétől az egyetemi mesterképzésig. A miniszter egyúttal rámutatott, hogy Bajorországot és Magyarországot 113 testvérvárosi és 58 iskolai partnerkapcsolat köti össze.

A tárcavezető megjegyezte: az eddigi szoros együttműködés hatékonyságát biztosítandó Magyarország úgy döntött, hogy Németország tartományai közül elsőként Bajorországban nyitja meg második képviseletét.

Azt várjuk, hogy az új konzulátus működése

erősítse a gazdasági, kulturális és emberek közötti kapcsolatokat Magyarország és Bajorország, illetve Nürnberg és térsége között

- fűzte hozzá.

Marcus König, Nürnberg főpolgármestere elmondta, hogy Bajorországban körülbelül 100 ezer, Nürnbergben és környékén pedig 12 ezer magyar él. Ők a jövőben már nemcsak a müncheni főkonzulátuson, hanem Nürnbergben is megkapnak minden szükséges segítséget ügyeik intézéséhez.