Augusztus 10-én reggel összeveszett a férfi az élettársával albertirsai házukban. A nő elhatározta, hogy elhagyja a férfit. Ezt a lányának is elmondta telefonon. Erre
a férfi a földre lökte őt, majd egy zsinórral megfojtotta.
Utána a gyilkos egy sms-t írt a nő lányának, hogy a házban talált pénzt magához vette, elhagyja a férfit és majd jelentkezni fog. Ezután kikapcsolta a nő telefonját és elment dolgozni.
Munka után vitte át a nő holttestét a szomszédos telken álló félkész ház pincéjébe és elásta.
Később elköltözött a szomszédban álló házból, amiben közösen éltek a nővel.
A férfi hónapokig úgy tett, mintha nem lenne köze a nő eltűnéséhez. A meggyilkolt nő lánya azonban sejtette, hogy baj van.
A férfi közben mindenkinek azt mesélte, hogy véget ért a kapcsolatuk az asszonnyal, aki elköltözött, és azóta semmit nem tud róla. Mindig hozzátette, hogy volt párja nagyon hiányzik neki, és aggódik érte.
A nő eltűnését a lánya jelentette.
Végül november végén találta meg az asszony holttestet egy tetemkereső kutya.
A nyomozás közben a rendőrök biztosak lettek abban, hogy az 56 éves férfi tudhat valamit, ezért kihallgatták.
Eleinte mindent tagadott,
csak azután ismerte be a gyilkosságot, hogy megbukott a hazugságvizsgálaton.
A Pest Megyei Főügyészség emberölés miatt emelt vádat az ügyben a férfival szemben, aki letartóztatásban várja a bírósági eljárást.