Vágólapra másolva!
Két hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a három férfinak a letartóztatását, akit a májusi Deák téri kettős gyilkosság kapcsán gyanúsítottak meg. Ezt közölte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A megalapozott gyanú szerint a három férfi május 22-én hajnalban összeverekedett egy másik társasággal a Deák téren. Az összetűzés során az egyik gyanúsított

többször megszúrt egy férfit, akit - miután a földre került - egy másik gyanúsított többször fejbe is rúgott.

A Deák téri kettős gyilkossággal gyanúsított férfi, ő késelhetett Forrás: Facebook

A harmadik gyanúsított jelenlétével biztosította társai tetteit.

Ezután a késelő férfi egy, a helyszínről távozó férfi után ment, és őt is megszúrta.

Mindkét áldozat a helyszínen meghalt.

Amit a késeléssel gyanúsított férfi tett, az

több ember sérelmére elkövetett emberölés, társai tette pedig csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság megállapítására lehet alkalmas.

A minősített emberölés tíztől akár életfogytig tartó, a minősített garázdaság pedig három év börtönbüntetéssel büntethető.

Gyászolók a Deák téri kettős gyilkosság helyszínén Fotó: Csudai Sándor - Origo

A bírósági közleményben azt írják, a gyanúsítottak egzisztenciális és személyi körülményei rendezetlenek,

ketten kábítószer-fogyasztók, az emberöléssel gyanúsított férfi állandó bejelentett lakcímén nem tartózkodott, más ellene folyamatban lévő büntetőeljárásokban - ismeretlen helyen tartózkodása miatt - körözést, elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene.

Mindezek és a súlyos bűncselekmény miatt várható büntetés nagysága miatt továbbra is megalapozottan feltehető, hogy ha a gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnének, megszöknének.

- tudatta a törvényszék sajtóosztálya közleményben.