Törött sörösüveggel raboltak ki egy gyereket Ongán

Vágólapra másolva!
Egy ongai férfi törött sörösüveggel megfenyegetett egy 14 éves gyereket, majd kirabolta. Letartóztatták a támadót.
Vágólapra másolva!

Egy férfi június 1-én meglátott egy biciklijét toló fiút az ongai sportpályánál. Megszólította, majd azt követeltre, hogy adja neki az értékeit.

A fiú ellenkezett, ezért a 22 éves férfi egy törött sörösüveggel kezdett fenyegetőzni.

Ettől a gyerek megijedt és odaadta a telefonját, meg a biciklipumpáját is. A kettő együtt összesen 17 ezer forintot ér. A támadó elmenekült.

A rendőrök elfogató parancsot adtak ki a férfi ellen, aki végül feladta magát a rendőrségen.

Felfegyverkezve elkövetett rablás miatt indult eljárás ellene, amiért akár 10 évre is börtönbe kerülhet.

Mivel a büntetés mértéke miatt tartani lehet attól, hogy ha a férfi szabadlábon védekezhetne, megszökne, vagy újabb bűncselekményt követne el, a bíróság július 5-én elrendelte a letartóztatását. A férfi és a védője fellebbezett a végzés ellen, így az nem jogerős – írja közleményében a Miskolci Törvényszék.