Súlyos sérültjei is vannak az óriási szegedi viharnak

2019.09.10. 11:53

Brutális vihar csapott le tegnap Csongrád megyére, a legtöbb kárt Szegeden okozta, a szél feltépte a Nemzeti Színház tetejét, az egyetem jogi karának is megrongálódott a tetőszerkezete, a Széchényi téren pedig több fa is kidőlt a helyéről. A megyében több helyen nem volt áram a leszakadó ágak és az kidőlt villanyoszlopok miatt. A tűzoltók lassan egy napja dolgoznak a károk elhárításán, miközben még most is folyamatosan érkeznek az újabb bejelentések.

Apokaliptikus érzés foghatta el a szegedieket tegnap délután, amikor percek alatt orkán erejű szél kezdett el fújni a városban. 

Forrás: szegedma.hu

A vihar évtizedes fákat csavart ki a földből, ágak szakadtak le, és több épület is megrongálódott, többek között a szél feltépte a Szegedi Nemzeti Színház tetejét. Csongrád megyében több helyen is elment az áram, vagy azért, mert egy fa vagy ág dőlt a villanyvezetékre, vagy magát a villanyoszlopot döntötte ki a szél.

Forrás: szegedma.hu

Még egy ideig dolgozni fognak a tűzoltók

A viharkárokkal kapcsolatban az Origo megkereste Molnár Krisztinát, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelem szóvivőjét, aki elmondta, hogy több mint 700 bejelentés érkezett eddig a főügyeletre, de ez a szám folyamatosan emelkedik, mert valaki csak most ér haza, és most veszik észre, hogy például kidőlt egy fa. 

A tűoltók tegnap délután kettő órától folyamatosan dolgoznak, eddig mintegy 350 műszaki mentést végeztek el, és haladnak tovább  – mondja a szóvivő.

Csongrád megyében több mint száz épület rongálódott meg, ebben benne van az is, ha csak pár cserép esett le a tetőről, és az is, ha az egész tetőszerkezet tönkrement. Középületek is megrongálódtak, például a Szegedi Nemzeti Színház, egyetemi épületek, Szeged belvárosában a jogi kar épülete rongálódott meg jelentősen, itt jelenleg is dolgoznak a tűzoltók. 

A mentési munkálatok akár szerdáig is elhúzódhatnak. 

Több ember is megsérült

A megyei mentőszolgálattól megtudtuk, hogy három traumás beteget láttak el tegnap, ebből ketten súlyosan sérültek meg, egy ember pedig könnyebben. Egy leszakadó faág rázuhant két fiatalra, egyiküknek a koponyája sérült meg, a másiknak pedig a lábára esett rá. Beszorult a lába a fa és a pad közé, combcsonttörése és egyéb sérülései lettek. 

Ezenkívül volt még egy ember, akinek a fejére esett egy faág, ugyanezen a helyen, neki könnyű sérülései lettek. Négy mentőegység volt kint a helyszínen, egy rohamkocsi, egy esetkocsi, egy mentőtisztikocsi és egy mentőautó. Mind a három sérültet stabil állapotban, ellátás után vitték kórházba.

Forrás: szegedma.hu

A hibák 98 százalékát már javították

A vihar miatt több helyen is áramszünet volt, mostanra viszont szinte mindenhol sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást, még ötszáz otthonban nincs áram. A Nemzeti Közművek munkatársai a vihar után tudtak elkezdeni dolgozni.

A helyreállítás késő estig, és éjszaka is zajlott, a pihenőre vonult szerelőcsapatokat Bajáról, Kecskemétről, Békéscsabáról átirányított szerelőpárok váltották" – írja közleményében az NKM.

Forrás: Nemzeti Közművek

A munkálatok ma is folytatódnak több mint száz szerelővel, mert a helyreállított középfeszültségű mellett sok kisfeszültségű hálózaton is hiba van.

Felhívják a figyelmet arra, hogy a megrongálódott, leszakadt vezetékek életveszélyesek, ezért ha valaki ilyet lát akkor az hívja az NKM ügyfélszolgálatát a +36 62 565 881 számon.

Szegeden a tömegközlekedésben is okozott fennakadásokat a vihar, egy ideig nem jártak a villamosok, de ez a probléma estére megoldódott, reggel pedig már az utak is járhatóak voltak.