A Népstadion - túl a sporton

II. János Pál SZEMÉLY FOGLALKOZÁS egyházi vezető FOTÓ KÉPKIVÁGÁS egész alakos fotó CSELEKVÉS MOZGÁSSAL  KAPCSOLATOS integet
II. János Pál pápa 15 éve halt meg. A képen az látható, amint a Szentatya megérkezik a 1991.augusztus 19-én a Népstadionba.
Vágólapra másolva!
A hajdani Népstadiont, amely 2002-től Puskás Ferenc nevét viselte, 1953-ban adták át. A telt házas mérkőzések bizonyították, hogy az egyébként az akkori sportolók, köztük olimpiai bajnokok által is szó szerint két kézzel épített stadionra mekkora igény volt - még akkor is, ha soha nem fejezték be teljesen. A stadiont azonban nemcsak sporteseményekre használták, rengeteg zenei vagy más kulturális esemény is volt itt. A legemlékezetesebb, legtöbbet emlegetett esemény talán a Queen 1986-os koncertje volt, de már 1965-ben telt ház előtt lépett fel itt Louis Armstrong. Később nem csak világsztárok sora (köztük a Rolling Stones, Michael Jackson vagy a Guns 'n' Roses) járt itt, de 30 évvel ezelőtt, a rendszerváltás évében 100 ezer ember előtt hirdetett igét az amerikai baptista evangelista Billy Graham, majd két évvel később, II. János Pál pápa magyarul áldott meg több tízezer fiatalt.
Vágólapra másolva!

1993, Jean-Michel Jarre

A lyoni születésű francia zeneszerző, zenész európai koncertsorozata részeként lépett fel a Népstadionban, a Chronologie című albumát mutatta be. Jean-Michel Jarre már akkor több tízmillió eladott lemezzel büszkélkedhetett. Jarre a világ legkorszerűbb computertechnikáját vonultatta fel, a színpad 100x50 méteres volt.

Mindössze 10 előadásból álló világturnéjának egyik előadása volt a budapesti,

amire a művész napi 12-16 órai gyakorlással készült. A Magyar Nemzet beharangozója szerint debütált a koncerten egy új hangszer, amit Jarre készített. Első, 1993-as magyarországi koncertje óta többször is fellépett már hazánkban.

Omega

Az egyik legrégebbi, ma is aktív zenekar többször is fellépett már a Népstadionban, illetve az átnevezés után a Puskás Ferenc Stadionban is. Először 1994-ben hetvenezer néző előtt, mely a hatalmas vihar miatt is emlékezetes marad. A nyitó Gammapolis alatt cikáztak a villámok, a mennydörgés időnként elnyomta a zenét, a zenekar tagjait az elektromos hangszerek miatt az áramütés fenyegette. Még felvételről nézve is hátborzongató az élmény:

A koncerten fellépett két exomegás is, Presser Gábor és Somló Tamás személyében, a sztárvendég a német Scorpions zenekar volt. Ezt a koncertet két blokkban adták ki, a Vizesblokkot csak cd-lemezen, a Szárazblokkot már VHS-en és DVD-n is.

Második népstadionbeli, 1999-es koncertjük előzenekara az Omega tehetségkutató versenyének első három helyezettje volt, valamint a 30. jubileumát ünneplő P. Mobil Vikidál Gyulával és Deák Bill Gyulával. Szintén közreműködtek régi tagok, ezúttal az egykori kiváló dobos, Laux József is.

A koncert megkapta az „Év könnyűzenei produkciója" elismerést.

A koncertet DVD-n és VHS-en is kiadták.

Harmadik alkalommal a Metro és az Illés együttessel a Szuperkoncert elnevezésű rendezvény keretében léptek fel 2001. június 2-án. A közhiedelemmel ellentétben nem először álltak egy színpadon, de utoljára.

A Sportcsarnok leégése után vetődött fel egy jótékonysági koncert megrendezése a három együttes részvételével, az újjáépítés támogatására. Erre végül nem került sor, ugyanis az állam vállalta az új sportaréna költségeit. A hármas koncert ötletét azonban nem vetették el a szervezők, és a tervezett produkciót – hatalmas érdeklődés közepette – megtartották. Mindegyik zenekar 50-50 percet játszott, majd a koncert végén valamennyien együtt zenéltek, mindhárom zenekartól játszva számokat.

Az Omega 2004-ben lépett fel utoljára a Puskás Ferenc Stadionban.

1995, Hungária

A Hungária Rock 'n Roll együttes a hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek elejéig volt aktív, 1968-ban megnyerték a Ki mit tud? tehetségkutató vetélkedőt.

1995-ben új lemezt adtak ki Ébredj fel Rockandrollia címmel, és még ugyanebben az évben a Népstadionban léptek fel. 105 ezer embert limbóztattak meg, más magyar zenekarnak azóta sem sikerült ekkora tömeget megmozgatnia. Micsoda buli címmel adták ki cd-lemezen a koncertet.

1995, The Rolling Stones

A Rolling Stones először 1995. augusztus 8-án lépett fel a Népstadionban, a Voodoo Lounge turné keretében, a nézőszám nagyjából 80 ezerre volt tehető. A zenekar Prágából érkezett Budapestre saját Boeing 727-esével. Előzenekarként Takáts Tamás és Hobo is fellépett, valamint az ír-brit Strong együttes is. Az eseményt nagyon komoly biztonsági intézkedések előzték meg a kapuknál.

A színpad 170 tonna acél és alumínium felhasználásával épült fel,

legmagasabb pontja - egy hatalmas kobrát formázó acélszerkezet - 28 méterre volt a földszinttől. Nem maradt el természetesen a modern fény- és pirotechnika, valamint a tűzijáték sem, nem beszélve az 1,5 millió wattos hangrendszerről.

A zenekar 2007-ben is fellépett az akkor már Puskás Ferenc Stadionban. Az ekkor már 64 éves Mick Jagger végigfutotta az egész koncertet, és még magyarul is próbált kedveskedni a közönségnek, olyan szövegekkel, mint a „Hello, Madiarország!" és a „Szia, Budapeszt!", valamint a „még mindig szépek vagytok"-kal mindenkit levett a lábáról, utalva a '95-ös koncertjükre.

A Rolling Stones a 2007-es budapesti koncertjük alkalmával Forrás: AFP/Str

A Rolling Stones mindkét koncerten az összes aktuális nagy slágerét eljátszotta, elképesztő látvánnyal, volt, hogy óriási lángcsóvák csaptak ki a díszletből, de hatalmas durranásokkal a tűzijáték sem maradt el.

1996, Michael Jackson

Michael Jackson 1996-os szeptemberi koncertje is a legemlékezetesebb koncertek közé tartozik. Néhány hónappal korábban már járt Budapesten - akkor már mindenki tudta, hogy szeptemberben fellép a Népstadionban. Előzenekarként a Hip Hop Boyz és D.J. Bobo produkcióját élvezhették a nézők. Majd amikor már mindenki azt gondolta, hogy most már a pop királya lép színpadra, perceken keresztül tartó űrszáguldás után lépett csak ki egy űrjárműből, hogy aztán adjon egy két és fél órás koncertet. A 100 ezer rajongónak bizonyára örök emlék maradt a koncert a szokatlanul hideg szeptemberi idő ellenére.

2000, Michael Flatley

Michael Flatley, az ír származású amerikai táncos 2000. július 19-én lépett fel a Népstadionban, a show a Feet of Flames nevet viselte.

Flatley 1994-ben hívta fel magára a figyelmet az Eurovíziós Dalfesztiválon. Bekerült a Guinness-rekordok könyvébe is, mint a világ leggyorsabb lábú táncosa.

A budapesti koncertjén is varázsolt a több tízezres közönség előtt.

- írta a Magyar Nemzet két nappal a koncert után. Michael Flatley-t és társulatát háromszor tapsolta vissza a magyar közönség.

2006, Robbie Willams

A Take That zenekarban ismertté vált, majd szólókarrierbe kezdett brit énekes-dalszerző, Robbie Willams 2006. július 19-én a Puskás Ferenc Stadionban lépett fel. Williams Intensive Care című albumát népszerűsítő turnéja keretében érkezett Budapestre. A pop nagyágyúja kiemelkedő színpadi díszlettel és profi műsorral kápráztatta el a közönséget.

A legmodernebb fény- és hangtechnikát hatvan kamionnal szállították Budapestre.

Hatvanezer ember előtt kétórás koncertet adott az egyébként folyamatosan drog- és alkoholproblémákkal küzdő zenész. A koncertsorozatnak a budapesti volt az egyetlen közép-európai helyszíne.

2007, George Michael

George Michael, az azóta meghalt görög származású brit popénekes május 23-án lépett fel a Puskás Ferenc Stadionban. A kétszeres Grammy-díjas énekes-dalszerző akkor adott először és utoljára koncertet Magyarországon. A popsztár a 25 Live című, negyedszázados pályafutását összefoglaló turnéja keretében érkezett Budapestre. Csapatával Budapesten avatták fel azt az új fejlesztésű, 45 méter széles multimédiás pódiumot, amelyhez egy óriási, félkör alakú, a focipálya feléig benyúló kifutórendszer is kapcsolódott.