Nem a politikai korrektség a megoldás

Az októberi filmpremierek közül háromnak is volt bőven skandináv vonatkozása. Mindhárom alkotás főszereplőjének megvan a maga baja, valahogy mégsem zajlik simán az élete olyan gazdag és toleráns, gondoskodó társadalmú országokban, mint Norvégia vagy Svédország. Mit tehet az ember, ha az időjárás pont úgy alakul, hogy a szép őszi időt hozó munkanapok közé beékelődik egy hosszú hétvége reménytelenül sötét felhőkkel és sok esővel? Például moziba megy, és három nap alatt megnéz három skandináv filmet, amelyek októberben kerültek a magyar mozik műsorára.

Az igazi törődés

Arild Andresen előző filmje, a 2012-es Az Orheim század is egy apa–fiú kapcsolatról szólt. Abban is Kristoffer Joner volt a főszereplő, ahogy Az igazi törődésben is. Az Orheim század a nyolcvanas években játszódik, főszereplője kicsit Az ügynök halála Willy Lomanjére emlékeztet: Terje Orheim szeretne hősnek látszani a világ, de legalább a családja szemében. De folyton kudarcot vall, alkoholizmusba menekül, a család szétesik, ő pedig meghal. Ebben a filmben Kristoffer Joner rettentő nyolcvanas évekbeli bajusszal, alkoholtól zavaros tekintettel egy tipikus kisembert játszik. A mában játszódó Az igazi törődés főszereplője, Kjetil ezzel szemben sikeres ember: tengeri olajfúró tornyon dolgozó, szakmájához jól értő mérnök. Feleségükkel nem lehet gyerekük, de ezt a problémát is megoldják. Ha már örökbe fogadnak, akkor a nyomorból mentenek ki egy kolumbiai gyereket. Kjetil idillje attól omlik össze, amikor a felesége meghal autóbalesetben.

Szembesül vele, hogy tulajdonképpen a feleségéhez kötődött a hatéves Daniel, amikor ketten maradnak, nem tud apaként viselkedni.

Különben sem akar lemondani a munkájáról, ami miatt sokat van távol, kint a tengeren. Íróilag és színészileg (Kristoffer Bech) tökéletes a traumát feldolgozni nem tudó kisgyerek ábrázolása: éjjeli bepisilés, dührohamok, ellenséges viszony a külvilággal. Nagyon ritkán lehet látni gyerekszínésztől ennyire meggyőző alakítást.

Kristoffer Joner Forrás: AFP/Getty Images/Peter Bregg

Kjetilnek először életében szembe kell néznie vele, hogy valamilyen problémát nem tud megoldani. Kétségbeesésében elviszi Danielt a nyolcmillió lakosú Bogotába, és a nyomornegyedek mélyén megpróbálja megtalálni az igazi anyját, hátha visszaveszi azt a gyereket, akiről egyéves korában örökre lemondott. Itt van a dramaturgiai gyengeség a történetben. Arról nem érdemes filmet csinálni, hogy egy sunyi örökbe fogadó visszaadja a gyereket. Vissza a mély nyomorba, ahonnan kimentette. Nyilvánvaló a néző számára, hogy Kjetil és Daniel egymásra fognak találni. Ahogy közeledünk a 102 perces filmhossz végéhez, egyre inkább gyanakszunk, hogy nem fogjuk már látni megfelelően kibontva a valódi apa–fiú viszony kialakulását. Közben megkerül a gyógyult drogos anya, aki másik gyereket is nevel már, Danielt is rá lehetne bízni. Sőt a Kjetilt napokon át Bogota útvesztőiben kalauzoló taxisofőr szimpatikus családja is befogadná Danielt, és akkor egyetlen jelenetben ukkmukkfukk egymás nyakába borulnak, és vége is a filmnek.

Marlon Moreno Forrás: AFP/Getty Images/Dimitrios Kambouris

Színvonalas film. Képileg izgalmassá teszi a két helyszín, Norvégia és Kolumbia kontrasztja. A főszereplők pontos alakításokat nyújtanak, Kristoffer Joneren és Kristoffer Bechen kívül kiemelkedik Marlon Moreno a taxisofőr szerepében. Izgalmas a norvég, az angol és a spanyol nyelv bábeli örvénylése. A történet felépítése a gyenge pontja Az igazi törődésnek: túl hosszú a bevezetés, elnyúlik az anya utáni nyomozás, miközben az első pillanattól világos, hogy sikerrel fog járni. A végén pedig nincsenek lépcsőfokai az apa–fiú kapcsolat kialakulásának, vagy pedig egy olyan jól kitalált, szélsőséges szituáció, amiben ez gyorsan megtörténhet.

Kattintás után egy újabb filmkritika következik!