Kerekesszékben ülve általában a bejáratig tart a világ. Szerencsés esetben a hely akadálymentesített, ami az esetek többségében még mindig csak annyit jelent, hogy a bejáratot, mint akadályt le lehet küzdeni.
Lehet ez hivatal, üzlet, vagy éppen sportlétesítmény, ha bent van az ember, legkorábban a pultnál megakad, mert ezeket már ép, álló emberekre méretezték.
Mindezt Fenyvesi Zoltán, a Suhanj Alapítvány önkéntese, végzős PR-marketing szakos egyetemista, kerekesszékes maratonista, amatőr színész (Till Attila Tiszta szívvel című filmjének főszereplője) társaságában beszéljük meg, a Suhanj Alapítvány sajtótájékoztatóján.
A szervezet még júliusban megnyitja Magyarország első és Európa módosabb felében is ritkának számító integratív edzőtermét Budapesten, a XIII. kerületi Tátra utca 6. szám alatt.
Ide látás- és mozgássérülteket, és az integritás jegyében ép sportolókat is várnak. És ez a lényeg: Gusztos Péter, az alapítvány társalapítója hangsúlyozta, a termet nem látás- és mozgássérülteknek, hanem nekik ÉS épeknek létesítették. Nagyon fontosnak tartják, hogy az emberek ne szánakozásból menjenek el a terembe, hanem azért, mert ez egy minőségi szolgáltatásokat nyújtó jó hely.
Vicces a dologban, hogy a terem tulajdonképpen addig látványos, ameddig a szokványos edzőhelyeken eljut egy sérült ember, magában
a teremben látszólag semmi különös nincsen.
Szuterénhelyiség, lépcső és kerekesszékes felvonó a bejáratnál, taktilis vezető csíkok a padlón, a falon Braille-írásos feliratok (is), a pult kétszintes, az egyik fele az álló, a másik a székben ülő vendégeknek. Zseniálisan egyszerű megoldás és még szép is. A tervek szerint egyébként a pult túloldalán is ülnek majd kerekesszékesek, tehát az alkalmazottak között is lesznek sérültek.
De nem csak a recepción, van egy kis különterem, ahol látássérült masszőr várja majd a kuncsaftokat. Ott egyébként gyógypedagógusok, gyógytornászok tartanak majd terápiás foglalkozásokat, de lesz integrált gyerekmegőrző is. Ahogy a teremben lesznek egyéni és csoportos foglalkozások is.
Szóval a terem olyan értelemben nem látványos, hogy látszólag semmi speciális gép nincsen benne.
A mai fitnesz szentélyekhez hasonlatosan ez is leginkább egy karbonból és speciális fémötvözetekből lézervágott űrállomáshoz hasonlít,
a gépeket elnézve legföljebb egy középkori kínzóhóhér csettintene elismerően szakmailag, semmiképp nem egy tornából felmentett könyvtár-esztétika szakos egyetemi hallgató.
Hanem aztán ha közelebb megyünk, kiderül a varázslat: a termek körülbelül 100 százalékával ellentétben itt egy mozdulat és a gépek ülőkéje - ahol az egészséges sportoló helyet foglal testet formálni - kihajtható, az így felszabadult helyre pedig be tud állni a kerekesszék, és halleluja.
A gépek az USA-ból jöttek, Gusztos Péter azt mondja, nem is drágábbak a „sima” gépeknél. Csak hát ugye egyelőre nem divat az ilyesmi. Ennek kicsit ellentmond, hogy egy váci edzőterem már jelentkezett, hogy ők is betennének néhány ilyen eszközt a termükbe, amihez a Suhanj Alapítvány segítségét kérték.
A gépek nem véletlenül jöttek Amerikából, ott (és Nagy-Britanniában) a sok kerekesszékes, vagy végtagsérült háborús veterán - máskülönben életerős fiatal férfi - miatt a világ legtermészetesebb dolga, hogy ilyen eszközöket is készítenek a gyártók.
És persze ott arra is rájöttek, hogy ezen fiatalok társadalmi reintegrációjának egyik legjobb eszköze a sport.
Az épekkel közös sport - hangsúlyozza Gusztos Péter. Hozzáteszi, az ilyesféle szerepvállalás a gyártók és edzőtermek körében ott menő dolognak számít.
Fenyvesi Zoltán szerint az edzőtermekben a legnagyobb gond a bejutáson túl a mosdó-öltöző kérdése, hiszen egy mozgássérültnek megfelelő terek híján óriási kihívás az öltözés és a zuhanyzás. Ez a terem eleve úgy épült, hogy ezek a dolgok se jelentsenek problémát. Sőt, a zuhanyzóból ki lehet szólni a recepcióra, ha valaki segítséget igényel.
Zoltán azt is elmondja, a hagyományos termekben úgy lehet edzeni, hogy az ember megpróbál átülni a kerekesszékből az ülőkére, aztán lekötözi magát, vagy valamilyen súlyt tesz magára, esetleg segítséget kér. Ami azért nem megy könnyen, még az ép emberek között sem – teszem hozzá. Mindketten bólogatunk.
Míg a fotósok a terem egyik felében kattintgatnak, kipróbálok egy-két gépet. Minőségi szerkezetek, hülyén hangzik, de igaz: olajozottan működnek.
Aki tudja, hogy bizony van különbség – mondjuk – kattintási élményben villanykapcsoló és villanykapcsoló között, az tudja, miről beszélek.
Egy kócos hasonlattal élve: kólában van ugye a piacot uraló két világmárka. Kondigépre lefordítva ez az egyik. Vagy a másik.
Nem mellesleg itt, a 22. században, ahol ülök, van a gépeken egy QR-kód olvasó, meg egy tartóka a mobilnak. Ha bejön a mazsola és fogalma sincsen arról, hogy adott gépet eszik-e, vagy isszák, és nem meri megkérdezni a segítőket, hát leolvassa a telefonjával a kódot, és videókat nézhet arról, mi fán terem az az izé, amin éppen ücsörög. Egyébként itt a teremben tudom meg azt is, hogy a kranking az nem egy fánk, aminek képzeltem, hanem
a felsőtest spinningje”.
Ilyen órákat fog egyébként Fenyvesi Zoltán tartani, hetente többször is.
A – magánszemélyek és vállalatok támogatásából megvalósuló – terem kialakítása nyolc hónapot vett igénybe, a beruházás összértéke meghaladja a 60 millió forintot. Több cég termékkel, szolgáltatással járult hozzá a kivitelezéshez, ezek értéke több mint 13 millió forint. Ezen felül több mint 200 önkéntes több mint 2000 munkaórát tolt az építkezésbe, ami persze kifejezhető pénzben, de megfizethetetlen.
Fenyvesi Zoltán – aki egyébként pár éve teljesítette a New York maratont is - tanácsadóként vett részt az edzőterem kialakításában. Azt mondja, minden szempontot ezerszer körüljártak, mégsem lehetnek teljesen biztosak a végeredményben, hiszen a sérültek más-más sérültséggel élnek, adódhatnak speciális igények. Éppen ezért július utolsó hetében nyílt napokat tartanak, bárki ingyen kipróbálhatja a termet és segíthet a végső csiszolásokban. Ha minden a tervek szerint halad, akkor – ahogy Gusztos Péter fogalmazott – a „normál ügymenet” augusztus elsején indul.