Más itt úgysem él meg

Zabar, hidegriport

Drága testvérem! Nem látsz tisztán a világosban, nem is létezel talán. Te csak a hideget veszed észre az utcákon, meg a szemekben is, pedig az, hogy országosan nálunk, Zabarban van a leghidegebb, most reggel mínusz 20 fok, semmit nem jelent. Ha ott bévül, ahol a szívnek kéne laknia, semmi nincsen, akkor megfagysz, halott vagy. Holott vagy. Mert ha rád mosolyog a sors, akit te Istennek nevezel, akkor nem fagysz meg. Add a kezed, hadd vezesselek!

Édesanyám, nagyon fázom! Tegyen mán valamit az ajtó elé, kérem, húz a cúg, kiszívja a velőt a csontjaimból! Rakjon még fát a tűzre, drága mama, melegben jobban telnek ezek a hosszú téli napok. Rokkant vagyok, itt úgy csúfolnak, rokker. Tudja, kedves kis anyácska, nincsen nekem más szórakozásom, csak nézem a sparhelt résein, ahogy pattog a tűz, meg még bámulni szoktam az órát is, de tavaly lemerült benne az „ellem”.

Másom nekem nincsen.

Se tévé, se könyv, se semmi. Csak maga van, mama.

Meg ez az isten hidege, ami az év minden napján a lelkemet öli itt, Zabarban, legyen nyár vagy tél. Mínusz 20 fok volt ma reggel. Mennyi volt Pesten? Nyolc? Ugyan már!

Elrontott minket

Beteg vagyok. Maga is, mama, mert még mindig ideképzel engem, holott ahogy emlegetni tetszik, '74-ben az a tarjáni doktor “elrontott” minket az ikertestvéremmel együtt. Kis semmi vizsgálatnak indult, halva születés lett a vége. Nincsen nap, hogy ne emlegetne minket, mama, tudom, én vagyok a Zsuzsika, a testvérem meg Laci lett volna, mert a maga durva apja is az volt.

Emlékszik, mama? Fotó: Janos M Schmidt - Origo

Negyvenkét éve emleget bennünket, azóta eltemette a nevelőapánkat, Pistit, aki gyakran megverte magát, de józanul bűnbánó volt, és olyan szépen tudott nézni a kocsonyás kék szemeivel, hogy maga megállt neki. Emlékszik?

Maga, mutter, munkásnő volt, és negyvenöt éves sem, amikor belerokkant,

de akkor még a pénzes-gazdag bányász nevelőapánkkal együtt elhitték, hogy egyszer mind a hat szobát befűtik, és vesznek egy Teslát az ajándékba kapott egy szem lemezhez, aztán végigtáncolják mind a két emeletet.

Soha nem fejezték be a házat, Margit mama, és ahogy láttam, táncolni sem volt kedvük sohasem. Pisti apu ki akart szorítani a kölcsönbe kapott pénzből egy hűtőszekrényre valót, amit „egyszer az életben” telerakott volna sörrel, de maga nem engedte, mamácska, kedves, drága. Most meg az van, hogy se tévé, se víz, se semmi nincsen. Csak néhány régi újság, amit a szomszédok adnak olvasni, a bojlert, de egyszer még a sparhelt platniját is lelopták valakik.

Az van, hogy maga farhátat főz a macska miatt, nyolckor fekszik, és nagyot álmodik.

Minden gazda rádob néhány fokot

Budapesten most csak mínusz 6 fok van. Vagy talán melegebb. Itt ennek nincsen jelentősége, minden gazda rádob néhány fokot. Innen, onnan. Nálad mennyi fok volt, Nándi? Tizennyolcegészhat? Hehe, vesztettél. Két tizedet! És nem a riporterek miatt mondom.

Se csókom, se szeretőm Fotó: Janos M Schmidt - Origo

Minek ekkora ház? Mert gazdag bányászfalu voltunk? Mert a közeli Mátraszentannán a Tótéknak is ekkora volt? Jaj, anyám, anyám! Azok dobozoltak, volt pénzük elég, meg gyerek is, bár az is igaz, hogy az ő emeletjük is le van redőnyözve vagy harminc éve. És mi különben sem voltunk tisztán bányászfalu. A Tarna ölelésében ott van Istenmezeje, ennyire szép nevű faluról csak olvastam. (Erdélyben van az, úgy híjják, hogy Szépkenyerűszentmárton.) Na az bányásztelepülés! Az Istenmezeje. Nekünk nem jutott más, mint a bejárás. Például Salgótarjánba, ahová a

Kádár elvtárs idejében 3-4 busz vitte innen a munkásokat.

Ma egy vagy kettő jár be. Nem busz, ember.

Gerincet kötőtűkkel

A szép nagy házban sokat játszottunk fent, az emeleti üres szobákban, egyszer Cuncit, a cicát külön szobába költöztettük, de három nap múlva a gerincet kötőtűkkel bökdöső vernyákolásra maga, igen, maga, mutter, följött, és kidobta a macskát az ablakon. Még tíz évet élt a szomszédnál, ahová költözött. Cunci, én kis lelkecském, cicácskám.

A kocsma mögött fát vágnak Fotó: Janos M Schmidt - Origo

Aztán megkopott minden, a műfater beadta a kulcsot, maga meg, drága kis anyácska, továbbra sem szeretett bennünket. Elköltöztem. Előbb a Tibihez, akinek elhittem, hogy kotonba nem tud élvezni, aztán a leányanyaszállásra Egerbe. Ne mondja, hogy meg sem születtem! A fejében minden begyújtás nélküli reggelen ott vagyok, mama! Mert fél, hogy mi lesz a kicsi gyerekekkel hajnalban, amikor megfagy a lavórban a víz. Ne féljen, ahogy utolsó szeretője, a türelmes Pali bácsi szokta mondani:

eddig es vót valahogy, eztán es lesz valahogy”.

Csokit soha nem hozott az öreg, de csorgatta a nyálát, és fogdosott. Szerintem várandós vagyok.

Rólunk írjon

Kurva nagy hideg van Fotó: Janos M Schmidt - Origo

Aztán most meg jött a budapesti autó, hogy rólunk írjon, mert itten kurva nagy hideg van, benne egy kerek fejű ember, meg egy szakállas, a fotós, aki mindig cigarettázik. Kérdezik, hány fok van. Hát húsz, bazdmeg. Annyi volt kint reggel mínuszban, meg itt bent is annyi van, plusz. Slussz. Ha a polgármester nem ad 2 köbméter fát, hát megfagyok. Mit akarnak még?

A polgármester kabátban és félhomályban ücsörög az irodájában. Nekem minden könnyű, odaröppenek. Kedves mosoly és kávé van, meleg nincsen. Azt mondják, spórolnak.

Komoly terveik vannak, mezőgazdaságot csinálnának, csak éppen nincsen földjük.

Mert ami volna, az nem az övék. Az egész kurva zabari határ magánkézben van. Különben meg mindegy is, itt nyaranta olyan hidegek járják, hogy nem terem meg a paradicsom. Legföljebb a krumpli.

Kifagyott rendesen Fotó: Janos M Schmidt - Origo

A kocsma mellett lakik Tünde. Öt gyereke van, egyedül neveli őket. A kislány sérült, ezért Tünde nevelésin van, ami 26 ezer forint. Valamikor Pesten lakott, gyári munkás volt, aztán az adósságok és az élet ide kergették. Tavasszal talán lesz munkája az önkormányzatnál, hónapok óta azt várja. Az udvarra tereget, de nem hülye, tudja, hogy a ruhák keményre fagynak. Amikor a füsttől átitatott szobában megszárad egy adag, behozza a kintieket. A fagytól jó illatuk lesz.

Kesztyű nélkül

Kesztyű nélkül Fotó: Janos M Schmidt - Origo

Jön a postás Valika, kesztyű nélkül ül a biciklin. Helyettes postás, hetvenéves. Azt mondja, reggel nyolckor, amikor elkezdte a körletet, már csak mínusz 15 fok volt. Edzett lány, azt is mondja. A jobb szeme könnyezik a hidegben, más baja nincsen.

A kocsmában már várják. Óóó, bazdmeg, forró a teste, de nem akar velem… érted…, mer azt mondja, öreg hozzám - vigyorog egy János nevű fogatlan alkoholista, és kacsint. Pedig tudod, nem évjáratot, állapotot veszel, bazdmeg - teszi hozzá. Valika keze meleg, mint a német kályha júliusban, de nem akar engemet. Lehet, bazdmeg, azért, mert feleséged van, meg csúnya adósságod, te hülye - teszi hozzá egy bajszos illető, aztán isznak valami erőset.

Visszaröppenek. Ha megéli, mondja anyácskám, Margit néni, tavasszal beülteti virággal a kertet. Más itt úgysem él meg.