Komcsik vagy új baloldal? – vélemények a Szirizáról

Görögország, választás 2015.
Athén, 2015. január 26. Alekszisz Ciprasz, a görög Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) vezetője köszönti támogatóit a párt athéni székházában 2015. január 25-én, miután a Sziriza megnyerte az előre hozott parlamenti választásokat. (MTI/EPA/Michael Kappeler)
Vágólapra másolva!
Görögország a tűrőképesség szélére sodródott, így teljesen érthető a baloldali Sziriza előretörése – nyilatkozták az Origónak görög állampolgárságú személyek. Úgy látják, a párt nagyon nehéz helyzetben veszi át Görögországot. Pogátsa Zoltán szerint a Sziriza nem tekinthető radikális pártnak. A görög előrehozott választást a Sziriza nyerte, de nem szerzett abszolút többséget.
Vágólapra másolva!

Várható volt ez az eredmény, nem lepődtünk meg, az viszont érdekes, hogy a szélsőségek (a baloldali Sziriza és a jobboldali ANEL) vonzzák egymást – mondta az Origónak Papazoglu Dimitrisz, a Kerkyra görög étterem társtulajdonosa. Hozzátette: az Új Demokrácia párt szereplését úgy képzeljük el, mintha nálunk a Fidesz kerülne hirtelen a második helyre.

Az olimpiát nyögik

Az egész ország még mindig a 2004-es olimpiát nyögi, bármit mondanak a hivatalos statisztikák, a fiatalok körében közel ötvenszázalékos a munkanélküliség. Hetente többen is bejönnek hozzánk Görögországból érkezett fiatalok munkát keresve, ez is jelzi, mekkora a baj otthon – mondta Papazoglu Dimitrisz.

A Sziriza tagjai folyamatosan ellenzékben voltak az elmúlt években, ismeretlen arcok a hatalomban, ezért ebből nagyon jó dolog is kisülhet. Feltéve – tette hozzá –, hogy nem nyerészkedni akarnak, hanem megcsinálják a programjukat. Egy dolog biztos: kellenek az új arcok a görög politikába.

Alekszisz Ciprasz, a Sziriza vezetője lesz a következő kormányfő Forrás: MTI/EPA/DPA/Michael Kappeler

Nincs abszolút többség

A Radikális Baloldal Koalíciójának (Sziriza) nem sikerült megszereznie az abszolút parlamenti többséget a vasárnapi választásokon, így a kormányalakításhoz koalíciót kell kötnie más párttal vagy pártokkal. A szavazatok több mint 99 százalékának összeszámlálása alapján a Sziriza a voksok 36,3 százalékát szerezte meg, aminek köszönhetően 149 parlamenti képviselői helyhez jut a 300-ból.

Nem radikálisok?

A Sziriza esetében inkább egy markáns szociáldemokrata pártról beszélhetünk – mondta a Gazdasági Rádióban Pogátsa Zoltán. A Nyugat-Magyarországi Egyetem oktatója szerint szélsőségesnek számít az Arany Hajnal és a kommunista párt. A Sziriza sikere annak köszönhető, hogy a magukat baloldalinak tartó pártok középre húztak, és liberális gazdaságpolitikát próbáltak megvalósítani, amivel megbuktak. Így politikai vákuum keletkezett, amibe a Sziriza betört.

A Sziriza támogatóinak elég nagyok az elvárásai Forrás: MTI/EPA/Jannisz Koleszidisz

„Sok a szó, kevés a tett”

A Sziriza egyértelműen az elmúlt évek gazdasági válságának a legnagyobb nyertese volt a görögországi politikai életben, mivel a 2009-es parlamenti választáson még csak 4,6 százalékot értek el. A két kormánypárt, az Új Demokrácia és a Pánhellén Szocialista Mozgalom súlyos vereséget szenvedett – mondta az Origónak Szakulisz Nikosz, aki 40 éve Magyarországon tanult, de most már évtizedek óta ismét Görögországban él.

Úgy látja, hogy a Sziriza, bár nem szerezte meg az abszolút többséget, a független görögök nevezetű alakulattal nagy valószínűséggel össze tud majd fogni. A Magyarországon egyetemet végzett férfi szerint a Sziriza esetében az egyik probléma, hogy sok a szó és kevés a tett. A legveszélyesebbnek a Sziriza nemzeti politikában képviselt álláspontját nevezte.

Nehéz évek várnak Görögországra Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Michael Kappeler

Borús jövő

Emlékeztetett arra, hogy a párt bevándorláspárti a görögökkel szemben, így arra is volt példa, hogy tüntetést is szerveztek a migránsok mellett. Persze elképzelhető, hogy kormányra kerülve változtatnak majd az álláspontjukon. A párt akkor őrizheti meg a támogatottságát, ha részben betartja a politikai elit felelősségre vonásának az ígéretét – tette hozzá.

Szerinte a gazdaságban meglehetősen szűk a mozgástere a Szirizának, mivel „ha nincsen pénz, akkor nem lehet mit csinálni”. A 27 százalékos munkanélküliségi arány sem valós, mivel több mint 30 százalék fölött lehet az állástalanok aránya, a diplomás fiatalok és orvosok elvándorlása folyamatos, így meglehetősen borúsan fest a jövő – ismertette a görögországi helyzetet Szakulisz Nikosz.

Ciprasz nincs könnyű helyzetben Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Michael Kappeler

Jó hír a változás

A Dunaújvárosi járásban található görög nemzetiségi község, Belioannisz polgármestere, Papalekszisz Kosztasz szerint várható volt, hogy a „határon fog mozogni” a választási eredmény Görögországban. Hozzátette, annak volt kisebb az esélye, hogy a Sziriza egyszerű többséget szerez, várható volt, hogy a voksolás koalíciós kényszert eredményez majd.

Papalekszisz Kosztasz úgy véli, jó hír, hogy változás van az ország politikájában, ami eddig zsákutcában haladt előre. Arra a kérdésre, hogy mindez hogyan érinti a magyarországi görög kisebbséget, a polgármester azt válaszolta, csak a saját nevében tud nyilatkozni: kell a változás, mert Görögország a társadalmi tűrőképesség szélére sodródott.

Lesz kormány

A hétvégi görögországi választásokon a legtöbb voksot szerző radikális baloldali Sziriza párt a jobboldali Független Görögök (ANEL) párttal köt koalíciót – közölte hétfőn az utóbbi párt vezetője. „Bejelentem, hogy e pillanattól van kormánya az országnak. A Független Görögök bizalmat szavaznak Alekszisz Ciprasz miniszterelnöknek” – mondta újságíróknak Pánosz Kammenosz, miután Ciprasszal tárgyalt a Sziriza athéni székházában.