Brüsszelbe ment az RTL Klub a reklámadó miatt

Vágólapra másolva!
A diszkrimináció tilalmának és a versenyszabályoknak a megsértésével érvelnek.
Vágólapra másolva!

Hivatalos panaszt nyújtott be a reklámadó miatt az Európai Bizottságnál az RTL-csoport – írja a Népszabadság. A lap szerint többek között azzal érvelnek, hogy a diszkrimináció tilalma miatt uniós jogba ütközik a rájuk kiszabott reklámadó, de felmerülhet a versenyszabályok megsértése is.

A Népszabadság úgy tudja, a tévé ügyében már vizsgálódik a bizottság adóügyi főigazgatósága is. Franck Arrii, a testület adóügyi szóvivője a lapnak azt mondta: a reklámadó több területen is kérdéseket vet fel. A bizottság fő célja annak garantálása, hogy az alapvető szabadságokat tiszteletben tartsák, és az unió belső piaca ne sérüljön. Az adóügyi főigazgatóság további információkat kért, hogy megbizonyosodjon arról: a jogszabály közvetve nem diszkriminatív hatású a külföldi tulajdonban lévő médiaszolgáltatókra.

A lap emlékeztet, az RTL Klub az egyetlen hazai médium, amelynek éves szinten 20 milliárd forint feletti bevétele van, és erre 40 százalékos adót vetett ki a kormány. A Sanomának és a Hír TV-nek éves szinten 400 milliós bevétele fölött kell különadót fizetnie, miközben a TV2-t tavalyi veszteségei miatt mentesítették az adófizetés alól.