Kedden fejeződik be a pótösszeírás a népszámláláson

Vágólapra másolva!
Már csak kedden jelentkezhetnek a hivatalokban azok, akik az eredeti határidő végéig nem vettek részt a népszámláláson. Eddig 1400-an tagadták meg a válaszadást, és húszezren vettek részt a pótösszeíráson.
Vágólapra másolva!

Kedden fejeződik be a népszámlálás pótösszeírása; november 1-jétől jelentkezhettek a polgármesteri hivatalokban a népszámlálási kérdőívek kitöltésére azok, akiket múlt hétfő éjfélig nem kerestek fel a számlálóbiztosok, vagy addig nem voltak elérhetők - közölte a Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási szóvivője.

Virágh Eszter kiemelte: elsősorban a nagyobb városokban éltek az utolsó lehetőséggel, ezért több településen külön ügyfélfogadást alakítottak ki erre a célra. Ekkor még azok is pótolhatták adataikat, akik addig nem kívántak élni a válaszadás lehetőségével, vagy megtagadták az adatszolgáltatást - emlékeztetett.

Virágh Eszter szólt arról, hogy a népszámlálás befejezéséhez közeledve megnövekedett az aggodalom amiatt, hogy valaki kimarad az adatszolgáltatásból. Erről tanúskodott az ingyenes zöldszám napi többezres telefonforgalma, valamint a számlálóbiztos érkezése iránt érdeklődő elektronikus levelek nagy száma. Ezekben az esetekben a kapcsolatfelvételben a KSH munkatársai segítettek - tette hozzá.

Virágh Eszter elmondta: hétfő délig csaknem 20 ezer adatszolgáltató kereste fel a pótösszeírás ügyében a polgármesteri hivatalokat, és töltötte ki a kérdőíveket. A szóvivő rámutatott, a pótösszeírásban azok is részt vehetnek, akik eddig megtagadták a válaszadást; számuk országosan 1400-ra tehető, többségük a főváros és nagyvárosok lakója. A statisztikai hivatal szerint az ellenállók a legkülönbözőbb indokokra hivatkoznak. Van, aki gyerekeinek számát szeretné titokban tartani a családja elől, van, aki nem akar adóellenőrzést, és van, aki egy ingatlanadótól tartva küldte el a számlálóbiztosokat.

Szabálysértési eljárást csak azok ellen indíthatnak a helyi jegyzők, akik véglegesen visszautasítják az adatszolgáltatást - hangsúlyozta. Az október 1. és 31. közötti 15. magyar népszámlálás az első, amelyet az Európai Unió tagjaként hajt végre az ország. Október 16-ig - az ország történetében szintén először - elektronikus úton is ki lehetett tölteni a kérdőíveket.