Fának ütközött egy autó Lábodnál, egy halott

Vágólapra másolva!
Egyelőre nem tudni, miért ütközött a fának egy autó a Somogy megyei Lábodnál. Az autó egyik utasa a helyszínen életét vesztette, egy másikat pedig súlyos sérülésekkel szállítottak a nagyatádi kórházba.
Vágólapra másolva!

Egy ember a helyszínen meghalt, egy másik súlyosan megsérült, amikor autójukkal fának ütköztek a Somogy megyei Lábod közelében kedden késő este - közölte a megyei katasztrófavédelmi ügyeletes.

Koncz András tájékoztatása szerint a személygépkocsi egyik utasát a nagyatádi tűzoltók feszítővágóval szabadították ki a roncsból. Őt a mentők megpróbálták újra éleszteni, de az életét nem tudták megmenteni. A baleset másik súlyos sérültjét a nagyatádi kórházba szállították. Az ügyeletes a baleset okáról, és az autóban utazó két személyről nem rendelkezett információval.