Egy magánklinikával kötött szerződést a Duna Tv a volt elnök és a gazdasági főigazgató orvosi ellátására. A Magyar Nemzet birtokába került szerződést tavaly november 1-jén kötötték három évre, a 8 millió forintos díjat pedig az anyag szerint már ki is fizették.
A fővárosi magánklinikával kötött szerződésben négy kedvezményezett neve szerepel: Cselényi László, volt tévéelnök, valamint az általa kinevezett gazdasági-műszaki igazgató Szekeres László, illetve mindkettőjük felesége. Mind a négyen a Dr. Rose magánklinika VIP-státuszú vendégei voltak, akik évente egyszer Superior menedzserszűrésen vehettek részt, valamint személyes kapcsolattartó asszisztensük lehetett, és szükség esetén VIP-szobát is kaphattak.
Ókovács Szilveszter, a Duna Tv új vezérigazgatója a lapnak azt mondta, hogy az átadás-átvételkor nem találkozott a szerződéssel, és arról a megállapodást aláíró Szekeres László sem beszélt neki. A közpénzek felhasználásának nyilvánosságát szabályozó üvegzsebtörvény szerint az 5 millió forintnál nagyobb értékű szerződéseket nyilvánossá kellene tenni.