MN: Vádat emelnek a MÁV Cargo-ügyben

Vágólapra másolva!
A BRFK legalább egymilliárd értékű hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a MÁV Cargo privatizációja ügyében, és a keddi Magyar Nemzet ügyvédi forrásokra hivatkozva azt írja, vádat emelnek az ügyben. A Magyar Nemzet úgy tudja, a cég korábbi vezetőjét, két egykori vezető beosztású munkatársát és további két, eddig meg nem nevezett embert gyanúsít hűtlen kezeléssel a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Vádemelési javaslat követi a BRFK-nak a MÁV Cargo Zrt. privatizációja kapcsán legalább egymilliárd forint értékű hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozását - írta keddi számában a Magyar Nemzet ügyvédi forrásokra hivatkozva. A napilap azt írja, hogy a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya befejezte az eljárás iratainak ismertetését, és a dokumentumokat a jövő héten vádemelési javaslattal továbbítja az ügyészségnek.

A Magyar Nemzet úgy tudja a cég korábbi vezetőjét, két egykori vezető beosztású munkatársát és további két, eddig meg nem nevezett embert különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsít a rendőrség.

A nyomozás adatai szerint az egykori vezetők a társaság számára rendkívül előnytelen üzletet kötöttek, amikor lényegében hulladék vasként értékesítették a MÁV kétezer, futóképes vagy kisebb javítással működőképessé tehető vasúti kocsiját - írta a lap. A Magyar Nemzet szerint vasúttársaságot ért kár meghaladhatja az egymilliárd forintot, azonban az összeg mértékét a gyanúsítottak és védőik vitatták.