Időutazás 1998-ba - tízéves az [origo]

Vágólapra másolva!
Mikor látott utoljára valakin csótányroppantót? Emlékszik még, milyen volt egy féltéglába beszélni? Maga elé tudja képzelni Orbán Viktort ősz hajszálak nélkül? Tíz évvel ezelőtt, 1998. december elsején indult el az [origo]. Most felidézzük, mi is jellemezte azt az évet, a Berényi családtól az Orbán-kormányon át a válságig.
Vágólapra másolva!

Dogma

Forrás: [origo]
A Születésnap egyik jelenetéből

Míg Hollywood a Titanic gigantikus bevételi eredményei (600 millió dollár az Egyesült Államokban + további 1,2 milliárd dollár világszerte) és Oscar-rekordjai (14 jelölésből 11 győzelem) alapján a világ királyának kürtölte ki James Cameront, az európai filmgyártásban teljesen más szelek fújtak. A dánok csodabogara, Lars Von Trier maga köré gyűjtött egy pár tehetséges fiatal dán rendezőt, és 1995-ben aláírták a Dogme 95 manifesztumot, amely alapjaiban készült megreformálni a modern filmkészítés hagyományait. Tíz aranyszabályuk között szerepelt a mesterséges megvilágítás, a filmzene és a műtermi forgatás elvetése, a rendező nevének fel nem tüntetése és az eredeti helyszíneken, kézi kamerával való forgatás. A kezdetben bolondságnak titulált avantgárd kezdeményezés pont 1998-ra ért be, és a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában két Dogma-film is debütált eltérő sikerrel. Thomas Vinterberg 1# Dogmája, a Születésnap alátámasztotta, hogy az ultrarealista megközelítés fokozhatja az elérni kívánt hatást, az alapító atyától, Von Triertől származó 2# Dogma, az Idióták viszont a nézhetetlenség határait feszegette. A mozgalom az ezredforduló tájékán virágzott, és akadtak követői Franciaországban, az Egyesült Államokban, sőt még Magyarországon is. Miután azonban alapítói is hátat fordítottak a Dogmának, jelentősége elhalványult, sőt a hivatalos honlap tanúsága szerint rossz viccbe fordult.

Fullajtárék

Forrás: MTI
Fullajtár Andrea egy 2002-es darabban

A "Főiskolán" - hivatalosan a Színművészeti Egyetemen - mindig vannak legendás osztályok. Úgy 3-4 évente, vagyis az összes évfolyam közül egy. A legenda úgy születik, hogy ezekből az osztályokból nem ragyog ki egy-két sztár, mert szinte mindenki erős egyéniség. A sok nagy tehetség mégsem nyomja el egymást, épp ellenkezőleg: erősek lesznek együtt. Olyan előadások készülnek általuk, amelyekben mindenki jó, minden alakítás emlékezetes. Zsámbéki Gábor osztálya ilyen volt 1994 és 98 között. Már akkor tudta mindenki - aki a környéken lebzselt -, hogy ők jelentik a Katona József Színház jövőjét. Épp jókor jöttek: akkor, amikor szükség volt rájuk, mert a nagyok elszerződtek. Udvaros Dorottya és Básti Juli utánpótlására tehát megérkezett Ónodi Eszter és Fullajtár Andrea, akik sikerrel be is teljesítették a küldetésüket. És ha nem is mindenki a Katonában, de a többiek is megtalálták a helyüket. (Osztálynévsor: Almási Sándor, Elek Ferenc, Fullajtár Andrea, Horváth Lili, Kecskés Karina, Mundruczó Kornél, Nagyváradi Viktor, Ónodi Eszter, Pelsőczy Réka, Rába Roland, Samu Nagy Ádám, Tóth Anita.)

Harry Potter

Forrás: MTI
Nem volt biztos, hogy ekkora sláger lesz belőle

Éppen 1998 karácsonya előtt vásárolta meg ma már nevetségesnek tűnő összegért, 1000 font előlegért a családi vállalkozásként működő, kis Animus kiadó a Harry Potter és a bölcsek köve című gyermekkönyv kiadási jogát J. K. Rowling brit ügynökségétől, ezzel Magyarországot is végérvényesen bekapcsolva az évtized egyik legnagyobb és legmeglepőbb sikerét jelentő Harry Potter-sorozat világába. Hogy a Sötét Nagyúr és a sebhelyes varázslótanonc történetei nem csak anyagi sikert hoznak majd szerzőjüknek, hanem jó időre átformálják a gyerekek olvasási szokásait, és örökre egy generáció emlékezetébe vésik, hogy mi az a kviddics, a kóbor grimbusz és a vingardium leviosa, ezt 1998 végén még nem lehetett sejteni. Az alacsony vételi ár ellenére az üzletnek voltak kockázatai, hiszen azelőtt a kiadók nem építhettek a fiatal olvasókra, mondván, hogy a gyerekek nem olvasnak kedvtelésből. Magyarországon végül csak a harmadik kötetnél (Harry Potter és az azkabani fogoly) kezdődött az őrület, de akkor már itt is a nyomdai teherautóról kapkodták le a kereskedők a könyvet.