Nem tud a PM elbocsátásokról a közszférában

Vágólapra másolva!
Tömeges elbocsátásra készül a kormány a közszférában, a végkielégítésekre már el is különítette a fedezetet a büdzsében - írja a Magyar Nemzet. A Pénzügyminisztérium cáfolta a lap értesüléseit, szerintük a fedezetet nem végkielégítésekre, hanem a bérek változása miatt különítették el.
Vágólapra másolva!

Elbocsátásokra készül jövőre a kormány, a Miniszterelnöki Hivatal hetvenmilliárd forintos tartalékának döntő részét a közalkalmazottak és köztisztviselők elbocsátásával kapcsolatos végkielégítésekre különítették el - írja a Magyar Nemzet a birtokába került dokumentumokra hivatkozva. A lap szerint a tömeges létszámleépítés tervét Szabó Zoltán, a parlament oktatási bizottságának szocialista elnöke árulta el az ellenzéki képviselőknek a testület múlt heti ülésén, és ezt a Pénzügyminisztérium egyik főosztályvezetője is megerősítette.

A Fidesz korábban két módosító indítványt nyújtott be az oktatási bizottság elé, az egyik a közoktatási normatívákra szánt forrást emelte volna 26 milliárd forinttal, a másik a felsőoktatásra költött volna 17 milliárddal nagyobb összeget. A Fidesz azt javasolta, hogy erre a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) különböző személyi kifizetésekre elkülönített hetvenmilliárd forintos keretéből csoportosítsanak át pénzt.

Mikor ehhez a kerethez a testület szocialista tagjai nem akartak hozzányúlni, és így elvetették az ellenzéki javaslatot, a lap szerint a fideszes Pósán László kérte: mondják meg, mire kell a MeH-nek a hetvenmilliárd forint. Erre Szabó Zoltán, a bizottság szocialista elnöke - az ülés jegyzőkönyve szerint - azt válaszolta, hogy nem néhány száz főre akarja a MeH elkölteni a pénzt, a személyi kifizetések döntő részére az év folyamán bekövetkező közalkalmazotti és köztisztviselői jogviszony-megszüntetések miatt van szükség. Ezt a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője, Koleszár Katalin is megerősítette, aki a testület ülésén a kormányt képviselte.

A lap számításai szerint a 70 milliárdos keret akár 70 ezer közszférában dolgozó végkielégítésére is elég lehet, miközben a kormány azt állítja, hogy a 13. havi fizetések elvételével tud elbocsátások nélkül pénzt megtakarítani a közszférában.

A PM szerint a lap téved

A Pénzügyminisztérium kedden közleményben tagadta, hogy a kormány jövőre elbocsátásokat tervezne a közszférában. Mint írják, a lap által említett keret nem végkielégítésre, hanem bérekre áll rendelkezésre. Annak ellenére ugyanis, hogy a kormány szerintük nem számol jövőre béremeléssel, ez nem jelenti azt, hogy a bérek összességében nem változnak. "Végre kell hajtani az aktuális előremenetellel kapcsolatos béremeléseket, és egyéb változtatásokat. Ennek fedezetét biztosítja a 69,7 milliárd forintos tartalék" - közölte a tárca.